Kultúra, oktatásMerre tovább? - Pályaorientációs Nap a Varga Tamásban

2019. november 30., szombat
 
Merre tovább? - Pályaorientációs Nap a Varga Tamásban

A tendencia szerint a nyolc általánost elvégzőket igyekeznek a szakmai képzés felé terelgetni. Ennek egyik lehetősége az iskolai pályaorientációs nap.

 

 

 

 

 

 

 


Az idei tanévben harmadszor kaptak lehetőséget az általános iskolák, hogy egy tanítási napot kizárólag pályaorientációs célra használjanak fel. Élve ezzel a lehetőséggel a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola november 29-én a diákok különböző formában, más-más helyszínen, életkoruknak megfelelően ismerkedhettek az egyes szakmákkal.

 

A tanulóknak jellemzően csupán elképzelésük van arról, hogy mivel is foglalkoznak a mindennapokban a különböző szakterületen dolgozók. Ahhoz pedig, hogy a valóságról teljes képet kapjanak, valódi szakemberekre van szükség. A hódmezővásárhelyi középiskolák interaktív szakmabemutatót tartottak az intézményben, ahol az oktatók mellett diákok is tartottak bemutatókat.

 

A pályaorientációs napon olyan szülőket is meghívtak, akik meséltek munkájukról, hivatásukról.

 

Az Európai Mézes Reggeli programnak köszönhetően, méhészek segítségével kóstolhatták meg a finomságokat, illetve a méhészet rejtelmeit kicsik és nagyok egyaránt. (Talán kevésbé ismert, hogy Magyarországon 2014. november 21-én volt az első hasonló program az ország 19 megyéjében és Budapesten, összesen 67 iskolában, ahol a helyi méhészegyesületek, termelők és a megyei szaktanácsadók segítségével a gyerekek megismerkedhettek a leggyakoribb hazai mézfajtákkal és meg is kóstolhatták azokat.)

 

A Varga Tamás iskolában a nap megszervezését a szülők is segítették, hiszen a számos önkéntes ajánlotta fel: természetes környezetben mutatja be foglalkozását illetve munkahelyét. A teljesség igénye nélkül jártak kozmetikában, autószerelő műhelyben, virágüzletben, cukrászdában, mérlegeket gyártó cégnél, varrodában és a postán is a tanulók.

 

A pályaorientációs tevékenység az intézményben folyamatos, a kitekintő programok a decemberi Platán héten folytatódnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kemény csatát vívtak a matekosok idén is

Kemény csatát vívtak a matekosok idén is

Két évtizedes múltja van a Németh László Gimnázium, Általános Iskola felsős matekversenyének, amelyet idén is megrendeztek. Eredmények.
Időszerű lenne az egyeztetés

Időszerű lenne az egyeztetés

Folyamatosan akadályba ütközik a város és a kórház közötti egyeztetés, késik a milliárdos fejlesztés, közben indul a katonai középiskola kialakítása, bővül a Helyőrség. 
Vasárnap gyújtják meg az első gyertyát

Vasárnap gyújtják meg az első gyertyát

Elkészült Hódmezővásárhely adventi koszorúja, a város karácsonyfája is hamarosan teljes díszbe öltözik. Adventi programok.
Varázslatos Szegedi Advent

Varázslatos Szegedi Advent

November 29-én az adventi fények ünnepélyes felkapcsolásával és a tűzzsonglőrök produkciójával veszi kezdetét a Szegedi Karácsonyi Hetek.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.