GazdaságMennyi marad a zsebünkben

2015. május 4., hétfő
 
Mennyi marad a zsebünkben

Kissé előreszaladt a kommunikációs kampányával a Fidesz, mivel a településeken - így Vásárhelyen is - sorra jelentik be a jövő évi szja-kulcs csökkentés tervét.

 

 

 


Május 13-ig nyújtják be a parlamentnek a költségvetési előterjesztést, mely szerint a jelenlegi 16%-os szja-kulcs 15%-ra történő csökkentését javasolja 2016-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

Május 4-én délelőtt a rendhagyó módon nem a Városházán, de nem is a Fidesz irodában, hanem a Kossuth téren tartott sajtótájékoztató szerint az április közepén tett bejelentés nem lenne az egyetlen adócsökkentés jövőre. Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta a helyi sajtónak, hogy a tőkehús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése is szerepel a tervek között.

Továbbá a kormány a kétgyermekes családok adókedvezményét szeretné növelni 2016-tól, úgy hogy a gyermekenkénti tízezer forintról 2019-re húszezer forintra nőjön a kedvezmény.

Hegedűs Zoltán hozzátette, mindezek a költségvetési tervek Hódmezővásárhelyen 19 ezer embert érintenek majd kedvezően.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sátrazás hajléktalanokkal

Sátrazás hajléktalanokkal

Hatásos volt a tüntetés! A minisztériunm átvette a Likvid Kontroll követeléskezelőjétől vásárhelyi K-Art cégcsoport ki nem fizette tartozásait bizonyító iratokat.
Vásárhelyi vízcsőcsere - van még tennivaló

Vásárhelyi vízcsőcsere - van még tennivaló

Vannak utcák, amelyekben még nagy sár maradt, illetve a betemetett árkok tömörítése sem fejeződött be. Hogy ilyenkor mi történik, bemutatta egy tűzoltóautó.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.