GazdaságMegvan a háromnapos kiállítás idei dátuma

2021. április 29., csütörtök
 
Megvan a háromnapos kiállítás idei dátuma

Idén szeptember 23-25 között rendezik a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, mint a 2021. évi OMÉK társrendezvényét Hódmezővásárhelyen - jelentette be Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója.   

 

 

 

 

 

 


A kiállítást a Hód-Mezőgazda Zrt. most is a Magyar Állattenyésztők Szövetségével közösen szervezi az Agrárminisztérium és az AMC támogatásával az akkor érvényben lévő járványvédelmi szabályokat betartva.

 

A szervezők terve szerint a kiállítás csak az időpontjában fog eltérni az eddig megszokottaktól, tartalmában, tematikájában, formájában és programjaiban nagyrészt változatlan marad.

 

A csütörtöktől szombatig tartó rendezvény helyszíne egyúttal az egynapos hagyományos Juhásztalálkozónak is. Érdeklődésünkre Dr. Mikó Edit dékán elmondta, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség közös rendezvényének részleteit most fogják kialakítani.

A juhásztalálkozók állandó programja a főzőverseny, színpadi műsor, többek között a juh- és kecsketejből készült termékek vására.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hol vannak a fecskéink?

Hol vannak a fecskéink?

Ezek a madarak is több száz kilométeres távolságból érzékelik a frontokat, és mivel idehaza még nem megfelelő az időjárás, letáboroztak.
Utazási szokások változását hozhatja a tram-train

Utazási szokások változását hozhatja a tram-train

Egy tervezet szerint a busz- és a vasúti menetrend is jelentősen változhat a tram-train üzembe állításakor. Ez jócskán növelheti a kapacitás kihasználtságát.
Elkezdődött az idei központi szúnyoggyérítés

Elkezdődött az idei központi szúnyoggyérítés

A program keretében légi és földi biológiai módszerrel összesen legfeljebb 30 ezer, míg földi kémiai módszerrel legfeljebb 770 ezer hektár kezelése történik meg.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.