GazdaságMegújult a hódmezővásárhelyi Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár

2023. december 4., hétfő
 
Megújult a hódmezővásárhelyi Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár

Régi alapokon, a családi tradíciókat követve.

 

 

 

 

 


 

 

 

A gyógyszertár története több, mint 80 évet ölel fel, és már a 5. családi generáció teszi fel a betegek szolgálatára az életét. Kezdetekkor az 1940-es években az Árpád fejedelem Gyógyszertár Budapest VII. kerületében működött, majd 40 évvel később 1996-ban Dr. Bába Andrea és Papp István tulajdonosok vezetésével Hódmezővásárhelyen talált új otthont magának.

 

Az eredetileg a belvárosban működő gyógyszertár 2005-ben a Kertvárosba költözött, az itt élők kívánságának eleget téve, hiszen a városrészben ekkor már hosszú ideje nem volt állandó gyógyszertár, csak egy korlátozottan elérhető fiókpatika. Immár az 5. generáció veti bele magát fiatalos hévvel és erővel a munkába, mint azt egykoron az elődök tették.

 

A Gyógyszertár 2021. decemberében elveszítette vezetőjét Dr. Bába Andreát. A gyógyszertár vezetését Papp István mellett, Andrea unokaöccse Dr. Vincze Tamás és felesége Dr. Vincze-Dalmády Petra vette át, utóbbi a gyógyszertár új szakmai irányítója és vezetője.

 

Az új kezdet egy megszépült, modern, mai kor igényeit kielégítő gyógyszertár megnyitásával is párosul.

Az utóbbi időben a gyógyszertárak szerepe világszerte átalakuláson megy keresztül.

A gyógyszertárak ma már nem csupán a betegség gyógyítására, hanem az egészség megőrzése és a prevenció terén is kulcsszereplővé váltak.

Ebben a szellemiségben és a BENU legújabb koncepciójának jegyében újult meg a Medgyessy Ferenc utcában található Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár.

Egy gyógyszertár esetében ma már elvárás, hogy a praktikum a kényelemmel találkozzon: ha a vásárló betér, olyan térben találja magát, ami modern, mégis barátságos, amiben könnyű

 

eligazodni és lehetőség van szabadon válogatni egy széles és minden területet lefedő kínálatból.

 

Egyre nagyobb a szerepe a kényelmesen kialakított, tágas tereknek, az energiatakarékosságnak és a környezettudatosságnak, valamint a szabadpolcos rendszereknek, ahol az étrend-kiegészítők mellett, speciális élelmiszerek valamint dermokozmetikumok széles választéka is elérhető.

 

További információk a nyitvatartással kapcsolatban megtalálhatók a BENU weboldalán:

 

https://benu.hu/arpad-fejedelem-gyogyszertar-hodmezovasarhely

 

 
 
x
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Karácsonykor jön egy hatnapos hosszú hétvége 2024-ben

Karácsonykor jön egy hatnapos hosszú hétvége 2024-ben

Nincs jelentősebb változás a 2024-es esztendőben a munkaszüneti napok terén. Ám, mivel egyetlen ünnepnapunk sem esik hétvégére, így 7 hosszú hétvégére készülhetünk.
Létszámleépítés valódi számokkal

Létszámleépítés valódi számokkal

Hiteltelennek tartja a Villeroy & Boch közleménye az egyik helyi sajtóban és a facebookon is felbukkant információkat. Ezzel le kívánják zárni a találgatásokat.
Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni

Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni

Beköszöntött az ősz, a tél és ezzel együtt a légúti vírusfertőzések és bakteriális társfertőzések időszaka, így nem árt az óvatosság.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.