BulvárEgy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni

2023. november 25., szombat
 
Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni

A nyári hónapokban hajlamosak lehetünk megfeledkezni a légutakat érintő megbetegedésekről, de most már beköszöntött az ősz, a tél és ezzel együtt a légúti vírusfertőzések és bakteriális társfertőzések időszaka, így nem árt az óvatosság.

 

 

 

 

 

Bár már ezerszer leírták, elmondták, nem árt emlékeztetni, hogy a légúti fertőzések időszakában tartsunk távolságot a tüneteket mutató emberektől. Betegen ne menjünk közösségbe. Lehetőleg kerüljük a zsúfolt helyeket és ügyeljünk a higiéniára, mely magában foglalja például a rendszeres kézmosást, felületek fertőtlenítését. Ha pedig krónikus betegségünk van, érdemes rendszeres orvosi konzultációra járni.  A megelőzésre való odafigyelés mellett azonban lehetőség szerint élvezzük ki a hűvösebb hónapok kínálta élvezeteket is.

 

A légutakon keresztül, cseppfertőzéssel terjedő vírusok közül az új típusú koronavírus, az influenzavírus vagy a légúti óriássejtes vírus (RSV) önmagában is veszélyes lehet és fokozott egészségügyi kockázatot jelenthet a népesség több csoportjára. E vírusok okozta légúti betegségeket gyakran kísérhetik bakteriális társfertőzések, amelyek a betegség lefolyását súlyosabbá tehetik. Az influenza esetek több mint 35%-ban alakulhatnak ki kórházi kezelést igénylő bakteriális társfertőzések, mint például a pneumococcus baktérium okozta bakteriális tüdőgyulladás.

 

A pneumococcus baktérium számos betegség okozója lehet, főleg az idősek és a csecsemők, kisgyermekek körében. A fertőzés cseppfertőzéssel terjed. A baktériumot az óvodás korú gyermekek tünetmentesen is hordozhatják az orr-garat nyálkahártyáján. Gyengébb immunrendszer esetén, például időseknél vagy krónikus betegeknél, illetve egy influenza vagy RSV fertőzés után a baktérium megfertőzheti a tüdőt, ezzel egyes esetekben tüdőgyulladást okozva, vagy bizonyos esetekben a véráramba kerülhet, és ott súlyos betegségeket – agyhártyagyulladást, vérmérgezést, és ezek együttes előfordulását – is okozhat.

Felnőttek esetében a pneumococcus okozta tüdőgyulladás kialakulásának gyakorisága 50 éves kortól emelkedhet az immunrendszer öregedése és a krónikus betegségek kialakulása miatt. A megfelelő antibiotikum szedése általában gyógyulást eredményez, azonban súlyosabb esetekben kórházi kezelést igényelhet. Veszélyeztetett korosztályhoz tartozónak számítanak a 65 évnél idősebbek, akiknél a pneumococcus-fertőzés súlyos tüdőgyulladást is okozhat.

A pneumococcus által okozott fertőzések előfordulása, a szövődmények esetleges súlyossága, vagy a kórokozó antibiotikumokkal szembeni rezisztenciája miatt bizonyos életkorban és állapotokban  fontos lehet a megelőzés, így például a védőoltások alkalmazása, melyek segíthetnek a megelőzésben.4,5 A pneumococcus elleni oltás javasolt: 2 éves kor alatt és 50 éves kor felett mindenkinek, krónikus betegeknek, akik alapbetegségük miatt fogékonyabbak a súlyos pneumococcus fertőzésre: többek között tüdő (COPD, asztma) -, szív-, vese-, máj- és cukorbetegeknek, immunsérülteknek, dohányosoknak, valamint léphiányosoknak.6

 

Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni. Az oltások pedig nemcsak a betegségek kialakulását segíthetnek megelőzni, hanem felvételükkel a körülöttünk élőkért is, ezzel saját egészségünkön túl, szeretteink, ismerőseink jóllétéért is tehetünk. Védőoltás felvételével csökkenthetjük a fertőzés terjedésének kockázatát a családtagok, iskolatársak vagy kollégák, barátok, szomszédok és a közösség más tagjai körében is.

 

Olvassa el ezt is!

Januártól MR diagnosztizálás lesz Vásárhelyen is

Januártól MR diagnosztizálás lesz Vásárhelyen is

Az új Siemens gyártmányú készülék megérkezett Vásárhelyre. Ez azt is jelenti, hogy a legkorszerűbb MR diagnosztizálásért már majd nem kell Szegedre utazni.
 Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Hódmezővásárhelyen november 7-én délelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Novák Katalin köztársasági elnök, jelenlétében megnyitotta a NATO-erőkkel közös gyakorlatot.
Létszámleépítés valódi számokkal

Létszámleépítés valódi számokkal

Hiteltelennek tartja a Villeroy & Boch közleménye az egyik helyi sajtóban és a facebookon is felbukkant információkat. Ezzel le kívánják zárni a találgatásokat.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.