Kultúra, oktatásMegújulás és hagyomány ötvözete

2018. július 30., hétfő
 
Megújulás és hagyomány ötvözete

A magyar kézműves hagyományok és adottságaink jobb hasznosítása érdekében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara első alkalommal 2002-ben hirdette meg az alkotó kézműves termékek jutalmazására a Magyar Kézműves Remek elismerő cím adományozását.

 

 

Képünk 2012-ben a díjátadáson készült (Fotó: VH)

 

 


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idén is meghirdette a pályázatot, és augusztus 3-ig várják a pályázatokat. A díj több mint 15 éves történetében számtalan Kézműves Remek jutott Csongrád megyébe, Hódmezővásárhelyre.

Ambrus Sándor fazekasmester például már 10 alkalommal vehette át az elismerést. 2012-ben lett díjazott többek között a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Beszerzési Nonprofit Kft.-be olvasztott nagy múltú Hódfó Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. hímző műhelye. Szintén – már harmadszor – kapott Magyar Kézműves Remek díjat a hódmezővásárhelyi Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő, aki idén márciusban a Külgazdasági és Külügyminisztérium meghívására a kiállítók, illetve a hazai folklórt bemutatót tartók egyike a volt Sanghaiban.  

A népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, háromszoros Magyar Kézműves Remek-díjas alkotó a kínaiak számára az egzotikusnak számító hímestojás festést, annak hazai tradícióit mutatta be nagy sikerrel. (Erről ITT írtunk!)

 

 

A Magyar Kézműves Remek pályázat – mint minden évben - a kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség, amelynek értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve megjelenési lehetőséget nyújtva.

A díjak száma nem korlátozott, a pályázók teljesítménye számít, eszerint szinte egyedülálló elismerésről van szó. A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fókuszban az állatok védelme

Fókuszban az állatok védelme

Elsőként Szegeden nyitott állatvédelmi KontaktPontot az Országos Állatvédelmi Alapítvány.

Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Július 28-tól egy hétre a zene játsza a főszerepet Hódmezővásárhely kulturális életében. Itt a részletes program, a művek és az előadók ajánlásával!
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.