SportMegtorpant a futball utánpótlás finanszírozása

2019. február 15., péntek
 
Megtorpant a futball utánpótlás finanszírozása

Vinnai István közleménye: a TAO-pénzek hiányában komoly veszélyben a hódmezővásárhelyi labdarúgás utánpótlás-nevelése. Mi sem tudjuk, mi történik március elseje után.

 

 

 

 

 


A Magyar Labdarúgó Szövetség határozatának értelmében a Hódmezővásárhelyi Futball Club közel 60 millió forintnyi TAO-s pénzre jogosult. Szeptember óta ebből 20 millió forintot sikerült lehívnia az egyesületüknek, amely összeg január végére elfogyott. A Hódmezővásárhelyi Futball Club utánpótlás-nevelése ezzel komoly veszélybe került. Utánpótlás csapatainkkal dolgozó edzőink és munkatársaink a januári bérüket már nem kapták meg, de a hamarosan induló utánpótlás-bajnokságok meccseire történő utazások sem megoldottak. Az egyesületünk munkatársai jelenleg ingyen végzik a munkájukat minden hétköznap és minden hétvégén.

 

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyesületünk a huszonnegyedik órájába lépett. Amennyiben március elsejéig nem áll be változás a TAO-s pénzek lehívását illetően, könnyen lehet, hogy a vásárhelyi labdarúgás utánpótlás-nevelése megszűnik.

Fontos kiemelni, hogy az NB III-as felnőtt csapatunk anyagi háttere biztosított, a TAO-s összeget ugyanis csak az utánpótlás nevelésre lehet fordítani. Ugyanakkor, ha utánpótlás csapataink nem vesznek részt a számukra kiírt bajnokságokban, az a felnőtt csapatunk számára is szigorú szankciót jelenthet a szövetség részéről.

A vásárhelyi utánpótlás labdarúgásban több száz gyermek érintett, az ő sportolásuk került most komoly veszélybe. Az alagút végén pedig jelen pillanatban nem látni a fényt.

Edzőink jelenleg a foci iránti szeretetük és a klub, a munkájuk iránti elköteleződés miatt, de ingyen végzik a munkájukat. Nem szeretnék veszni hagyni a gyerekeket és cserben hagyni az egyesületet. Viszont tőlük sem várhatjuk el, hogy ingyen végezzék el feladataikat, nem tehetjük meg sem velük, sem a családjaikkal. Utánpótlás-nevelésünk eredményes – több csapatunk szerepel jelenleg is az adott bajnokság élmezőnyében és hisszük, hogy ezen a téren magas szakmai munka folyik a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnál. Az eddig felépített szisztematikus rendszer most azonban inog. A jelenlegi helyzetünk, kár tagadni, kilátástalan, de bízunk az összefogás erejében és talán egy kis csodában, ami a futballban néha megtörténik. - olvasható Vinnai István közleményében.

 
 
Forrás: Vinnai István HFC társadalmi elnök
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi vonatkozású büntetőügy végére került pont

Vásárhelyi vonatkozású büntetőügy végére került pont

Volt olyan település, ahol papíron 0,8 hektár fertőtlenítésén ugyanannyi ember dolgozott, mint máshol azonos adottságú, de csaknem százszor nagyobb területen.
Összejött a szezon első veresége

Összejött a szezon első veresége

Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a Kosársuli és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.