GazdaságMegszűnnek a Volánbusz helyi járatai

2023. december 27., szerda
 
Megszűnnek a Volánbusz helyi járatai

Az év végén lejár a Volánbusz szerződése a hódmezővásárhelyi városi autóbuszjáratok üzemeltetésére.

 

 

 

 

 


 

2024 első napjától már nem a Volánbusz lesz a helyi autóbuszjáratok üzemeltetője Hódmezővásárhelyen, mivel lejár az a szerződés, amelyet a közszolgáltató vállalat jogelődje, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. és a csongrád-csanádi város önkormányzata kötött 2018-ban azt követően, hogy a közlekedési vállalat pályázat útján elnyerte a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát a 2019 elejétől 2023 végéig tartó időszakra.

 

A Volánbusz közleményében írja, hogy annak ellenére is folyamatosan teljesítette közszolgáltatási kötelezettségeit a városban, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2021. március 1-jétől - a cég álláspontja szerint - szabálytalanul egy másik szolgáltatót is megbízott a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, a Volánbusz bevétellel nem fedezett, indokolt költségeit pedig nem fizette meg.

 

A Volánbusz jogi úton igyekezett és igyekszik érvényesíteni igazát, ám a peres eljárások és az azokban érvényesített, 300 millió forintot meghaladó önkormányzati tartozás ellenére a szerződéses időszak utolsó napjáig változatlanul közlekedtette, illetve közlekedteti hódmezővásárhelyi járatait - áll a közleményben.

 

Márki-Zay Péter polgármester a hódmezővásárhelyi közgyűlés véleményét kikérve 2020 decemberében döntött a helyi buszközlekedés átszervezéséről Jovány Gyula helyi vállalkozó tervei alapján. Ez alapján 2021. március 1-jétől a műszakváltásokhoz igazodó két "munkásjárat" és a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő három körjárat közlekedik óránként. A városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják ezeket a buszjáratokat. A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat, melyet Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyert meg.

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vár a Hódvár - Új játszóház Vásárhelyen

Vár a Hódvár - Új játszóház Vásárhelyen

Közel 500 négyzetméteres területen, 50-nél több játékelemmel december 15-től a gyerekek birtokba vehetik a Hódvár Játszóházat.
Az első két világsztár nevét már tudjuk

Az első két világsztár nevét már tudjuk

Kiderült az első két külföldi sztárfellépő neve, akik már biztosan ott lesznek 2024-ben a SZIN-en, augusztus 28-31. között.
Mérlegen a Modern Városok Program

Mérlegen a Modern Városok Program

A Modern Városok program finanszírozásának felfüggesztésében 18 megyei jogú város, köztük Hódmezővásárhely is érintett.
Kórházfejlesztés román-magyar közös projekttel

Kórházfejlesztés román-magyar közös projekttel

Uniós támogatással korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat, a román-magyar Interreg programnak köszönhetően.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.