BulvárMegnyílt a vásárhelyi nassolók új szentélye

2017. április 28., péntek
 

A hosszú hétvégén krémes és fagyinapokkal indítja új üzletének megnyitását Szőke Zoltán. A vásárhelyiek körében különösen kedvelt hódmezővásárhelyi cukrászda tulajdonosa április 28-án délben a Deák Ferenc utcában nyitotta meg az új, nagy kerthelyiséges üzletét.

 

 

Fotók: VH

 

 

„Avattam már laboratóriumot, üzemet, szennyvíztisztítót és még sok mindent, de most először van alkalmam cukrászdát megnyitni” - mondta Lázár János miniszter, aki Almási István polgármester társaságában érkezett a megnyitóra. Mint mondta, nagy örömmel tesz eleget a felkérésnek, mert egy több évtizede sikeres vállalkozás újabb fejlesztésének a tanúja, ugyanakkor a polgári élet tartozéka a cukrászdában járás, és az újabb üzlet azt mutatja, hogy van erre igény a városban.

 

Szőke Zoltán szerint a több mint két évtizedes munkájuk mögött az eredetiség, a munkatársak körében az egyre jobb csapatszellem áll. És - mint hozzátette - a család összetartó ereje, közös kitartása. Az is fontos, hogy törekszenek a házias jellegre, a könnyű krémekre, a fagylaltnál a természetes ízekre.

 

Tegyük hozzá, a vonalaikat féltő hölgyek, illetve a hízásra hajlamos férfiak széles ívben kerüljék a cukrászdát, elég, ha a gyerek, unoka megy be vásárolni, mert már a látvány is hizlal, annyiféle finomság várja a betérőket mindkét cukrászda után, a ma megnyílt harmadikban is. A tetejében ezen a hosszú hétvégén a krémes és a fagyi csak 100 forintba kerül.  

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A múzeumi tárgyba beleenni tilos

A múzeumi tárgyba beleenni tilos

Dagadjon a vásárhelyiek keble, Szonda Lajosnénak hála, a város neve bevonult a magyar konyhakultúra több évszázados történetébe. Képekkel!
Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Erősen megkérdőjelezhető a tram train project teljes körű hatástanulmányának, tervezésének, pályáztatásainak felelősségteljes, gondos előkészítése.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.