MozaikMegmenekül a szegedi Virág Cukrászda

2011. március 18., péntek
 
Megmenekül a szegedi Virág Cukrászda

A szegedi Virág Cukrászda megvásárlásáról döntött a városi önkormányzat.

 

A közgyűlés 30 igen és 7 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az önkormányzat háromszázmillió forintért megvásárolja Szeged egyik legrégebbi cukrászdáját. A cukrászdát profilkötöttséggel adják majd bérbe.
Botka László, a város szocialista polgármestere hangsúlyozta: a belváros világhírű nevezetességének megmentésére nem volt más lehetőség. Ha a jelenleg magántulajdonban, de már felszámolás alatt álló Nagy Virág épületét a város nem veszi meg, a jogszabályok szerint nem lett volna lehetősége az új tulajdonost arra köteleznie, hogy cukrászdaként működtesse az ingatlant.

Az önkormányzat ezért él az elővásárlás jogával és megvásárolja a Nagy Virág tulajdon és a Kis Virág bérleti jogát. A háromszázmillió forintos befektetést a lakásalapból finanszírozzák - mondta a polgármester. Az ellenzék tartózkodott a szavazáskor. Hüvös László, a Fidesz frakcióvezetője szerint ezt azért tették, mert bár ők is szeretnék megmenteni a szegedi nevezetességet, de szerintük törvénytelen a lakásalapból finanszírozni a vásárlást. Más forrást kellett volna keresni.

Mint ismeretes, a szegedi Virág Cukrászda korábbi működtetője több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel. A cég ellen hónapokkal ezelőtt kezdődött a felszámolási eljárás. A felszámoló biztos március 4-én értesítette az önkormányzatot, hogy élhet elővásárlási jogával, melynek határideje tizenöt nap.

A Virág Cukrászdának otthont adó Új Zsótér-ház 1873-ban, a "Nagyvíz" előtt épült. 1874 nyarán a Klauzál tér felőli földszintjén már cukrászda nyílt. 1922-ben a Temesváron nevezetes cukrász - Virágh Géza és testvérei - vásárolták meg és tették híressé a cukrászdát. Az államosítás után neve "Virág" cukrászdára rövidült. Az elmúlt tizenhat évben két tulajdonosa is volt. Különlegessé teszi az intézményt, hogy a Klauzál tér szemközti oldalán helyezkedik el a Nagy Virág Cukrászdához tartozó Kis Virág. Míg előbbi kényelmes időtöltést kínál, addig utóbbi inkább a gyors kiszolgálásra helyezi a hangsúlyt. Az utóbbi húsz évben a Kis Virágnak csupán a bérleti joga, míg a Nagy Virágnak a tulajdonjoga cserélt gazdát több alkalommal.

 

Olvassa el ezt is!

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.