Kék hírekMeglőtt kutyák a konténerben

2015. február 25., szerda
 
Meglőtt kutyák a konténerben

Egyelőre nem született még ítélet a Makói Járásbíróságon az egykori makói gyepmester, D. András ellen állatkínzás vétsége miatt indult ügyben.

 



A keddi tárgyaláson többek között azokat a fotókat és videókat is megtekintették bizonyítékként, amelyek a YouTube-on is megtalálhatók.

A delmagyar írta két éve, hogy egy helyi állatvédő, Dancsi Péter kutyatetemek fotóit tette közzé a legnépszerűbb közösségi oldalon, és olyan videót is, amelynek tanúsága szerint egy állatot még élve dobtak a nyitott udvaron elhelyezett gyűjtőkonténerbe. A kutyabarát szerint több ebet fejbe lőttek.

 

A vádirat szerint a vádlott 2012 szeptemberében és októberében legalább öt kutyát fejbe lőtt a telep udvarán. A kóbor kutyákat azonban csak elaltatni lehet, méreginjekcióval. A felvételek megtekintését követően a bíróságon D. András azt mondta, ezeket az ebeket nem ő fogta be, nem voltak a telep lakói, a konténerhez pedig bárki vihetett tetemeket, és a telepen nem volt 24 órás szolgálat. Meghallgatták az őt kihallgató egyik rendőrt, illetve egyik volt kollégáját is, két tanú azonban nem jelent meg. A bíróság elnapolta a tárgyalást.

 

Az ügy kapcsán érdemes felidézni a Vásárhelyi Hírek dokumentummriportját, amelyben hasonló ügyekre is fény derül, illetve arra is, hogy ma a kutyák magyarországi helyzetéről leginkább maguk a kutyák egykori, jelenlegi és leendő gazdái tehetnek. A cikket  elolvashatja itt:  Kutyavilág Magyarországon (dokumentumriport)

 

Olvassa el ezt is!

A 2015. évi Városi Sportnapon kitüntetettek teljes névsora

A 2015. évi Városi Sportnapon kitüntetettek teljes névsora

Február 23-án azokat a személyeket tüntették ki, akik a tavalyi évben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Teljes névsorral, sok képpel!
Vásárhelyi íjász siker

Vásárhelyi íjász siker

Kiskunfélegyházán 120 íjász mérte össze tudását. A nőknél az úgynevezett Modern Pusztai kategóriában Nagyhegyesi Ilona 287 ponttal bronzérmes lett. Képekkel!
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.