Kultúra, oktatásMegkezdődtek az elődöntők

2015. január 9., péntek
 
Megkezdődtek az elődöntők

Idén is drukkolhatunk vásárhelyi tanulókért a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. A négy szakképzőből tíz szakmában versenyeznek az országos elsőségért.

 

 

(Pillanatkép a tavalyi díjátadóról) Fotó: VH archív

 

 

Január 6-án megkezdődtek és 21-ig tartanak a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei elődöntői.

Az évente megrendezett úgynevezett Szakma Sztár Fesztivál budapesti döntője a hazai szakképzés legnagyobb eseménye lett. Jellemző, hogy a tavalyi döntő díjazottjainak Orbán Viktor adta át az elismeréseket.

 

Egyébként tavaly is felállhatott a dobogóra három vásárhelyi tanuló: az Eötvösből Kovács Sándor, aki ács-állványozó szakmában országos második lett, a Corvinból Zsótér Brigitta, ruházati eladó szakmában országos első helyen végzett. A Gregusból Kristó Sándor Péter második helyezést ért el mechatronika szakmában. Meg kell jegyezni, hogy a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Szakképzőnek már több éve tart az országos sikerszériája, hiszen mechatronikai technikus tanulói 2012-ben és 2013-ban országos első helyezést értek el.

Az utóbbi években nem volt olyan döntő, amelyen ne lett volna országos helyezett Hódmezővásárhely négy szakképzőjének valamelyikéből.

 

Idén 10 szakmában indulnak vásárhelyi tanulók. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szegedi székházában zajló elődöntőkön Csongrád megye szinte minden szakképző iskolája képviselteti magát, 39 szakmában 245 tanuló jelentkezett.

Az elődöntőkön és a válogatókon szerzett pontok alapján versenyrészenként, szakképesítésenként külön-külön kerülnek rangsorolásra és ennek megfelelően kerül sor a legjobbak behívására a verseny válogatójába, illetve az ezt követő országos döntőbe. 
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjének közös eredményhirdetésére április 29-én lesz Budapesten.

 

Hódmezővásárhelyről a Gregus Máté Szakképző iskolából mechatronika szakmában 4 tanuló, az OSZTV-n mezőgazdasági szakmákban 8 tanuló indul.

A Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolából hegesztő szakmában 5 tanuló, fodrász szakmában 8 tanuló indul. Papp András az intézmény igazgatója elmondta, az előző évekhez képest idén azért csak két szakmában indulnak versenyzők, mert a kétévesről a hároméves képzésre való átállással csak ezekben a szakmákban vannak végzős diákok. Ez persze jövőre már változni fog.

A Corvin Mátyás Szakképző Iskolából, ruházati eladó szakmában 1 tanuló, élelmiszer és vegyiárú eladó szakmában 2 tanuló, pincér szakmában 5 tanuló, cukrász szakmában 4 tanuló, szakács szakmában 8 tanuló és vendéglátás szervezés, értékesítés szakmában 5 tanuló indul.

 

Kapcsolódó cikkeink:


Ismét van vásárhelyi az ország legjobbjai között

 

A Szakma Sztár vásárhelyi díjazottjai

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Még több vigyázó szem

Még több vigyázó szem

Állításuk szerint a bűncselekmények előfordulási gyakorisága főleg a térfigyelő kamerarendszerrel lefedett közterületeken csökkent.
Edzőtáboroznak a Jövő Bajnokai

Edzőtáboroznak a Jövő Bajnokai

A program 30 fős válogatottja a 2002-2004-es korosztályból január 10-ig Hódmezővásárhelyen edzőtáborozik. Három vásárhelyi is tagja a csapatnak.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.