KözéletMegkétszerezték a határvédelemben résztvevők számát

2020. január 5., vasárnap
 
Megkétszerezték a határvédelemben résztvevők számát

A növekvő biztonsági kockázatok miatt a rendőrség kérésére a Magyar Honvédség megkétszerezi a határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát, hogy így biztosítsák a magyar emberek biztonságát.

 

 

 

 

 

 

 

Január 5-én, Madarason tartott sajtótájékoztatóján Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese a tájékoztatón elmondta: a honvédség megkezdte a személyi állomány és a szükséges technikai eszközök átcsoportosítását. Mint fogalmazott: a korábban váltásonként ötven fős kerettel járőröző katonák létszámát január 6-tól százra emelik, de a kiszolgáló személyzettel együtt összesen több mint 500 főre növeli a Magyar Honvédség a rendőrség támogatását. „Az elmúlt időszak eseményei bebizonyították, hogy szükséges a létszám növelése, hiszen csak januárban kétszáztizenhatan kíséreltek meg illegálisan átkelni a határon” – mutatott rá a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

 

A gyalogos és gépjárműves járőrözés mellett a Magyar Honvédség alapvetően felderítő erőkkel, rohamcsónakos és katonai rendész kutyás járőrszolgálattal, valamint helikopteres felderítéssel segíti a rendőrség munkáját. A katonák 12 órás váltásokban látják el a szolgálatot.

 

Az új helyzet a vásárhelyi Helyőrséget is érinti. Mint arról 2015 szeptemberében írtunk, fontos szerep jut Hódmezővásárhelynek a hatályba lépett jogszabályokkal összefüggésben. A Hódmezővásárhelyi Helyőrség is az egyik laktanya, amely a határvédelemben kiemelt feladatokat lát el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Itt a tanév további menetrendje - fontos dátumok

Itt a tanév további menetrendje - fontos dátumok

Most jön a java! Gondolják sok családban, mert itt a második félév, lehet javítani a jegyeken, elérkezik a döntés ideje, merre tovább a 8. illetve az érettségi után.
Megtartani és megerősíteni

Megtartani és megerősíteni

Jelentős változást hozhat az új esztendő a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola életében.
Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
Vásárhelyi kötődésűek az idei Bessenyei díjasok

Vásárhelyi kötődésűek az idei Bessenyei díjasok

Idén a díjat egyéni kategóriában megosztva, Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapja.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.