KözéletMegízleltük megszeretjük

2011. március 8., kedd
 

A március 8-i rendezvénnyel nemcsak a Citta Slow mozgalmat mutatták be, hanem a Slow Food életformát is, amelyhez Hódmezővásárhely hamarosan szintén szeretne csatlakozni.

 

 

 

 

 

 

 

A megjelentek számából ítélve is sikeresnek könyvelhető el, a Citta Slow és ezen belül Slow Food  mozgalom népszerűsítését szolgáló, a nagyközönség részére a Ginkgo Sas halljában rendezett délután. Mint arról a Vásárhelyi Hírekben több alkalommal is írtunk, a Citta Slow szövetség városainak sorába tavaly óta Hódmezővásárhely is beletartozik, most pedig a mozgalom égisze alatt szerveződő Slow Food életformát is szeretnék meghonosítani. Nem lesz nehéz, fogalmazott Varga Anikó a projekt felelőse, hiszen a vásárhelyi lakosok nagy része a hagyományos ételeket, ízeket pártolja jobban.  Hogy ennek „nyomatékot adjanak,” Varga Anikó elmondása szerint, Bónus István vállalkozóval közösen összeválogatott hagyományos- és egészséges ételek egész sorát kínálták a rendezvényre érkezőknek.

 

Ginkgo Sasban meghívott tíz őstermelő, vállalkozó által bemutatott termékeiből szintén volt kóstoló. A méztől a gyógyteáig, a sütőipari termékektől a sajt- és túrókészítményig, beleértve a Sóshalmi borkínálatot, a térségre jellemző termékek egy részét reprezentálta. És éppen ez a Slow Food mozgalom lényege: a biológiai sokféleség, a helyi kis közösségek által megtermelt termények és termékek megóvása, a régiók étkezési hagyományainak, a helyi gasztrokulturális sokrétűségnek a megőrzése, védelme. Mint azt a projekt vezetője elmondta, összegyűjtik mindazokat a tapasztalatokat, amelyekkel a rohanó világ ellenében alternatívát lehet mutatni.

 

A fiatalokat is be kívánják vonni a Citta Slow és a Slow Food mozgalmába.  
Kérdésünkre, hogy miképpen,  annyit válaszolt, a most formálódó terveik között szerepel a vásárhelyi  iskolákban főzőtanfolyamok indítása. Vagy akár egy-egy iskola adottságaihoz mérten minikertek kialakításával zöldségtermesztésbe vonnák be a fiatalabb generációt.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.