GazdaságMegélni az agráriumból és a mezőgazdaságból

2015. február 14., szombat
 
Megélni az agráriumból és a mezőgazdaságból

A kormányzat célja, hogy a mezőgazdaság, az agrárium számára a következő években rendelkezésre álló forrásokból növelje a vidék megtartóképességét - fogalmazott Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen, a Városháza Dísztermében rendezett gazdasági fórumon.

 

 

 

"Úgy gondoljuk, hogy ezek a támogatások, melyeket kiosztunk, azt a célt kell szolgálják, hogy a vidéken élő lakosság a mezőgazdaság-, növénytermesztés-, állattenyésztés-, agrárium- és vidékfejlesztéssel lehetőséget kapjon arra, hogy ott ahol születik, képes legyen boldogulni és megélni" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Központi Statisztikai Hivatal adatait idézve elmondta: már nincsenek 300 ezren azok, akik ma az országban agrártevékenységből élnek, holott mintegy 8 millióan laknak vidéken. A kormány legfontosabb célkitűzése ezért az, hogy az emberek számára az agrárium és a mezőgazdaság segítésével is lehetőséget biztosítson a megélhetésre.

"Ezt néhány dolog veszélyeztetheti" - fogalmazott Lázár János. Ezek között említette a földvásárlási kérdést, hiszen az idén lejár az ország számára az Európai Bizottság által biztosított minden olyan moratórium, amely kizárja a külföldiek földvásárlását. Ezért volt szükség egy új, jelenleg az Európai Bizottság által támadott törvény megalkotására - tette hozzá.

 

A miniszter kiemelte, hogy a magyar kormánynak a következő fél évben kell megvédenie azt a földtulajdonlási struktúrát, amelyet az új földtörvénnyel létrehozott. Ez kétségtelenül 9 és fél millió magyart is megfoszt attól, hogy földtulajdonos lehessen, hiszen csak azok vásárolhatnak, akik életvitelszerűen földműves tevékenységet folytatnak, azonban csak ez akadályozhatja meg a külföldiek földvásárlását - mondta Lázár János.

Kifejtette azt is, hogy Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta a mezőgazdaság nevezhető a legnagyobb vesztesnek verseny és értékesítés szempontjából. Annak ellenére, hogy az ország kiváló termelési adottságokkal rendelkezik, mégis az látszik, hogy jó esetben stagnál az abból megélők száma, s ennek nem termelési, hanem alapvetően értékesítés-politikai okai vannak - jelezte. Ezért a kormánynak a támogatások mellett a piacvédelemmel és az értékesítési láncok megszervezésével kapcsolatban is nagy feladata van.

 

Lázár János komoly kérdésnek nevezte a monopóliumokat. Ugyanis bármilyen, a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban lévő monopólium már rövid távon is súlyos veszélyt jelent minden kis- és közepes magyar gazda számára. Egy település biztonsága és jövője azonban az életképes és biztonságosan működő kis- és középvállalkozásoktól függ. Ennek támogatására megváltozik az agrártámogatási rendszer és háttérbe szorulnak a nagy gazdaságok - fogalmazott.

 

A miniszter a pályázóbarát új struktúra mellett a gazdálkodók részéről is változtatást látott szükségesnek: az ötlet, kezdeményezés, készség és képesség elengedhetetlenül szükséges lesz a források elnyeréséhez. "Aki támogatáshoz akar jutni, aki fejleszteni akar, aki versenyképes akar maradni a következő időszakban, annak gondolkodnia kell nem csak a földalapú támogatással jövőben is megtámogatott növénytermesztésben, hanem más jellegű tevékenységben is" - mondta.

 

Lázár János jelezte: a következő időszakban a Takarékszövetkezetek és a Takarékbank jelenti majd az állam részéről a Magyar Fejlesztési Bankkal megtámogatva az agrár-hitelezés eszközét. "A hazai és nemzetközi finánctőkétől szakszerűen fogjuk elzárni annak lehetőségét, hogy pénzügyi eszközökkel eladósítsa a magyar gazdákat" - hangoztatta.

 

A miniszter szólt arról is, hogy az új vidékfejlesztési program elfogadtatása - amely már nem nagyüzem, hanem kis- és középvállalkozás párti – várhatóan májusig lezárul Brüsszellel és nyáron megjelennek az első pályázatok. A tervek szerint az első két évben a források 80 százalékát lebonyolítják pályáztatással.

 
 
Forrás: m
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Park és parkolás

Park és parkolás

Hamarosan a parkban a lakosság, a mélygarázsban az autók pihenhetnek. Ezzel a sok vihart kavart, a Nyomozó Főügyészséget is megjárt belvárosi ingatlan ügye nyugvópontra került. Képekkel!

Jó lenne folytatni a győzelmi szériát

Jó lenne folytatni a győzelmi szériát

Szolnokon lép pályára vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata. A hazaiak jelenleg a 10. helyen állnak.
Az újév első babája Vásárhelyen

Az újév első babája Vásárhelyen

Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.