Kultúra, oktatásMég mindig nincs koncepció

2011. május 23., hétfő
 
Még mindig nincs koncepció

Jövő vasárnap, június 5-én pedagógusnapon tüntetnek a tanárok Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól - jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

 

 

 

 

 

A közoktatásban érintett szakszervezetek által létrehozott ágazati sztrájkelőkészítő bizottság sajtótájékoztatóján az érdekképviseleti vezető elmondta: a miniszterelnöknek május 4-én írtak levelet, múlt csütörtökön pedig azt a választ kapták, hogy a kormányfő azért nem egyeztet velük közoktatási kérdésekben, mert most zajlik a szociális konzultáció, amely foglalkozik ezzel a témával is.

Galló Istvánné közölte, a demonstrációval szeretnék kikényszeríteni, hogy a döntéseket az érdekvédelmi szervezetek véleményének kikérésével hozzák meg, mert a Nefmi eddig érdemi tárgyalásokat nem folytatott velük.

Mint mondta, arról kívánnak tárgyalni, hogy ki lesz az intézményfenntartó, mi lesz a pedagógusok jogállása, ki lesz a munkáltatójuk, miként alakítják át a szakképzést, amelyről úgy tűnik, hogy a kamarák veszik át, noha "az a közoktatás szerves része".

Kitért arra, hogy nem tartják egyeztetésnek a december 20-i Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülését, amelyen a közoktatási törvénykoncepcióról és a pedagógus életpályamodellről elmondhatták ugyan a véleményüket az oktatási államtitkárságon, majd a 2011-re vonatkozó költségvetési törvényt véleményezhették ezen az ülésen úgy, hogy másnap azt a parlament már elfogadta, annak befolyásolására nem volt lehetőségük.

A február közepi érdekegyeztető tanácson mindössze két-három percben volt lehetőségük véleményt mondani. A közoktatási törvény harmadikféle koncepcióját kérésükre mostanáig nem bocsátották rendelkezésükre, mondván, hogy majd, ha a kormány elfogadta - tette hozzá.

A PSZ elnöke úgy fogalmazott: a május 2-i Közoktatáspolitikai Tanács ülésén "robbant a bomba", az államtitkárság által az intézményvezetőknek küldött öt kérdésből álló kérdőív mutatta, hogy "a közoktatás irányítása és finanszírozása teljesen új irányt vett, (...) a közoktatási intézmények államosításáról van szó, a pedagógusok központi bérfinanszírozásáról, a pedagógusok állami alkalmazottságáról", a heti 32 óra kötelező iskolában tartózkodás pedig "bújtatott óraszámemelés".

Véleménye szerint 30-40 ezer állás szűnhet meg, ha az állam lesz a fenntartó a kormányzati hivatalokon keresztül. A 32 óra kötelező intézményben való tartózkodás is ehhez járul hozzá - vélekedett.

Galló Istvánné közölte, a PSZ a honlapjára rakta fel az oktatási államtitkárság által is feltett kérdéseket, de nekik "merőben más eredmények jöttek ki", mint az államtitkárságnak. Az éves szabadság csökkentése a pedagógusokra is kihat, az 5,5 napos munkahét azt jelenti számukra, hogy szombat délelőtt gyermekfelügyeletet kell majd biztosítani - hívta fel a figyelmet.

 
 
Forrás: Pedagógusok Szakszervezete
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.