Kultúra, oktatásMeg kell mutatni magadat a hatvanadikon

2013. augusztus 5., hétfő
 

Sok a nagyméretű festmény. Rekordszámú alkotó, minden eddiginél több művel pályázott a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlatra. Új díjat is adományoznak idén.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

„Európában talán a Velencei Biennálle az egyetlen, amely az Őszi Tárlathoz hasonló múlttal dicsekedhet. Amikor 1953 –ban Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész kezdeményezték a tárlat létrehozását, maguk sem gondolták, hogy egy jóval félévszázadon átívelő művészeti fórumot hoznak létre, mely a város legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik,” mondta Almási István polgármester, az augusztus 5-én délben az Alföldi Galériában tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a fejlődés a díjazásban is megnyilvánul, hiszen az egykoron alapított Tornyai Plaketthez mára egymillió forint nettó díjazás is jár. Idővel további díjak sorával bővítették az Őszi Tárlatot. Legutóbb a Fiatal Művészek 250 ezer forintos díjával. A polgármester a sajtótájékoztatón bejelentette, Rudnay Gyula, az 1957-ben elhunyt Kossuth-díjas festőművész örökösei jóváhagyásával, az alföldi festőiskola jeles képviselőjének nevét viselő díjat is átadnak ettől az évtől.

 

Nagy Imre a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta, rekordszámú alkotó, minden eddiginél több művel pályázott a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlatra. 336 alkotó 768 művét zsűrizi mától a művészekből, művészettörténészekből álló 12 tagú grémium. 470 festmény, 130 grafika, 159 plasztika, valamint 9 egyéb mű közül választják ki az idei Őszi Tárlaton megtekinthető 200-250 alkotást. A múzeumigazgató és egyben a kiállítás kurátora azt is hozzátette, „a kiállítás etalonjaként,” a kiállítandó művek között mindenképpen helyet kap a Tornyai Plakettes művészek által beadott egy-egy alkotás.

Mint az képeinken is látható, kiemelkedően sok a zsűrizésre idén beadott nagyméretű mű. A Vásárhelyi Hírek kérdésére Nagy Imre elmondta, ez sajnos befolyásolni fogja az Alföldi Galériában elhelyezhető alkotások számát, a nagyméretű képeket festők, bizonyos fokig egy trendet követnek, de ugyanakkor ennek van szubjektív vonzata is:”meg kell mutatni magadat a hatvanadikon” fogalmazott Nagy Imre.

 

Az idei Őszi Tárlat október 6-án nyílik és mint arról már írtunk, a tervek szerint a megnyitón jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök is.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Távmunka távcsalás egyre biztosabb lebukás

Távmunka távcsalás egyre biztosabb lebukás

Több hódmezővásárhelyi is van, a több mint ezerötszáz sértett között, abban a csalássorozatban, amelynek most zárult le a nyomozása. De van más is!
Újabb táblacsere, talán a végleges

Újabb táblacsere, talán a végleges

A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola augusztus elsejétől a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásába került.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.