KözéletMárki-Zay Péter fölényesen győzött

2018. február 25., vasárnap
 
Márki-Zay Péter fölényesen győzött

A függetlenként induló Márki-Zay Péter és támogatói a Vuk sörözőben gyűltek össze, ott várták a végeredményt. Egy gombostűt sem lehet leejteni, egyre nagyobb az örömünnep. A legfrissebb részeredményeket „Polgármester úr” skandálással fogadják. Szinte a teljes magyar sajtó ott van. „Megcsináltuk” – harsogta a tömeg.

 

 

 

 

 

Hajrá Vásárhely – így kezdte beszédét Márki-Zay Péter. Hálás köszönettel tartozom minden vásárhelyi polgárnak, függetlenül attól, hogy kire szavazott – tette hozzá. Ma Vásárhely megmutatta, hogy azért a víz az úr.

 

„Ma Hódmezővásárhelyért dobogott az ország szíve” – mondta Márki-Zay Péter. Kiemelte a kormánypárti sajtó felől megtapasztalt ellenszelet, és a Facebookot, amely segítségével ez ellen harcolni tudott és el tudta érni a támogatóit. „Köszönöm szépen Magyarország” – mondta. „Hódmezővásárhely ma történelmet írt” – tette hozzá. A Jóisten támogatása nélkül nem sikerült volna – mondta könnyeivel küszködve. „Vásárhely megmutatta, hogy el akarjuk zavarni az osztályt terrorizáló nagyfiúkat” – mondta a Fideszre utalva. Arról is beszélt, hogy a Fidesz elsöprő fölényét mutatót közvéleménykutatást ki lehet tudni a kukába. Az ország történetében ma új fejezet íródott, és rendszerváltó hangulat van Hódmezővásárhelyen és az országban is. A város ma példát mutatott abból, hogy fellázadt – mondta.

„Ezek az emberek attól félnek, hogy megszűnik a lopás, a hazudozás, a korrupció, a megfélemlítés az országban” – mondta a Fideszre utalva.

– Mögcsináltuk Hódmezővásárhelyen és ez reményt ad nekünk, de itt nem szabad megállnunk, ez csak a kezdet. Holnap fel kell vennem a munkát, együtt kell dolgoznom azokkal, akiket ez a hatalom mozgat. El kell vágni a damiljaikat, meg kell szabadítani őket. Rengeteg jó ember van köztük – mondta.

„Mi nem szeretnénk korrupciót, nem szeretnénk migránsokat betelepíteni, annyit se mint Rogánék. Legyen végre rendszerváltás, senki ne lopjon.” Igény van egy új rendszerváltásra, az ügynökakták feltárására. 

„Ma Vásárhely reményt adott az egész országnak, reményt arra, hogy a hazugságokkal ellentétben a Fidesz legyőzhető. Nem a fideszesek, nem azok, akik támogatják. Velük is össze kell fogni, együtt kell legyőzni a gonoszt, a bűnt.”

– Ha az ország legfideszesebb városában bebizonyítottuk 52 nap alatt, hogy nem 70, hanem legfeljebb 40 százalékon áll a Fidesz, akkor ez az ország összes városában megtehető – mondta. Erre zúgott az „április 8.”

„Megfogtuk egymás kezét, ne engedjük el, maradjunk meg szeretetben, mert együtt erősek vagyunk, ha megosztanak, legyőzhetőek vagyunk. Együtt ezt a várost felvirágoztathatjuk” – mondta. Hozzátette: reméli, hogy ez az eredmény felnyitja a 10 fideszes képviselő szemét. És együtt meg fogják győzni azokat a vásárhelyieket is, akik a Fideszre szavaztak. „Szeretet, békesség, hajrá Vásárhely. Köszönöm Vásárhely, van remény Magyarország” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét, majd a jelenlévőkkel közösen elénekelték a Himnuszt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Három újabb név akikre büszkék vagyunk

Három újabb név akikre büszkék vagyunk

A Városi Sportnapon a Hódtói Sportcsarnok falán az ’Akikre büszkék vagyunk tábla’ a város sportéletét öregbítő nagy egyéniségek nevével bővül.
Városi Sportnap 2017

Városi Sportnap 2017

Idén sem volt könnyű helyzetben a vásárhelyi Önkormányzat Kulturális és Sportbizottsága. Közel száz diákot, továbbá sportszakembereket díjaztak. A díjazottak névsora.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.