KözéletMárcius 15-e Vásárhelyen

2025. március 5., szerda
 
Március 15-e Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség programja.

 

 

 

 

 

 

 

Március 14-én pénteken a hagyományos Petőfihez kapcsolódó rajzverseny eredményhirdetése és a versmondó verseny döntője lesz.

 

Március 15-én szombaton 9 órától a Petőfi szobrot koszorúzzák meg, majd 10 órától a Kossuth téren vehetünk részt az ünnepi megemlékezésen, ahol Márki-Zay Péter polgármester mond ünnepi beszédet. A megemlékezésen közreműködnek majd a Hódmezővásárhelyi Péczeli Attila Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, növendékei valamint a Fandante Kamarakórus. Ezt követően 11 órai kezdettel a városi díjakat és elismeréseket adják át a díszközgyűlésen.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A 008-as az első sárgára matricázott vasútvillamos

A 008-as az első sárgára matricázott vasútvillamos

Az átalakítás célja, hogy a járművek kitűnjenek a közúti forgalomból, és ezáltal csökkentsék az ütközések, balesetek számát.
Jó tanuló-jó sportoló díjazottak 2025-ben

Jó tanuló-jó sportoló díjazottak 2025-ben

Ötvennyolc egyéni- és két csapat-díjat is átadtak február 28-án délután a városháza dísztermében, és díjazták az év testnevelőjét és edzőjét is, valamint a legjobb női és férficsapatot.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Itt az ideje a farsangi fánksütésnek. Ha nincs idő a kelesztéshez, jól jöhet ez a két villámgyors recept. Az egyszerű sok esetben nagyszerű!
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.