SportMár mozgolódnak az íjászok

2015. február 8., vasárnap
 
Már mozgolódnak az íjászok

Február 7- én Miskén rendezték meg a Dél-Dunántúli régió terem 3D versenysorozat 2. versenyét. A tavaszi versenyszezon előfutárának számító találkozón 143 íjász jött össze. A szabályok szerint a teremíjászatban a pályán 12 darab 3 dimenziós állatcélt kellett két körben meglőni.

 

 

 

A versenyen a Hódmezei Őrzők Íjász Egyesületből 2 fő vett részt .

Nagyhegyesi Ilona Felnőtt női kategóriában az első helyet szerezte meg, Kovács Gábor Felnőtt férfi kategóriában pedig az 5. lett.

 

A versenysorozat végleges értékelésébe csak azon versenyzők eredményei kerülnek majd be, akik mindhárom verseny részt vettek. A sorozat befejező versenye március 21-én Pécsváradon lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Döntést segítő nyílt nap

Döntést segítő nyílt nap

A középiskolásokat, a szüleiket és a pedagógusokat szombaton délelőtt nyitott kapukkal várja az SZTE  Szegeden a Dugonics tér 13. szám alatt.
Zebra portalanítás

Zebra portalanítás

Hódmezővásárhelyen is napi szinten tapasztalható, hogy olyan megalázó feladatokkal bízzák meg őket, melyek súlyosan csorbítják önbecsülésüket, önértékelésüket.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...