Kultúra, oktatásDöntést segítő nyílt nap

2015. február 6., péntek
 
Döntést segítő nyílt nap

Február 7-én délelőtt a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában nyílt nap lesz. A felvételi előtt állóknak és szüleiknek kitűnő lehetőség, hogy részletesen tájékozódjanak arról, hogyan kell kitölteni a jelentkezési lapot, a kedvenc tantárgyhoz milyen egyetemi szak illik a legjobban, mit ér az SZTE diploma a munkaerőpiacon?

 

Képünkön "gólyák" a Mezőgazdasági Karon

 


9 és 14 óra között a nyílt napon a továbbtanulást tervező diákok hasznos tippeket kapnak a felvételi stratégiához és a jelentkezési lap kitöltéséhez is.

A középiskolásokat, a szüleiket és a pedagógusokat nyitott kapukkal várja az SZTE az úgynevezett központi épületébe, Szegeden a Dugonics tér 13. szám alatt, hogy bemutassa az intézmény 12 kara és Tanárképzési Központja képzési kínálatát, valamint minden képet adhasson a hallgatókat szolgáló részlegek munkájáról.

Aki pedig valamilyen okból lemaradt a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar január 30-án tartott nyílt napjáról, természetesen szombaton a kari lehetőségekről is részletes tájékozódhat.

Mint ismeretes a fevételi beadási határideje február 15-e.

 

Részletes program:

  9.00-14.00 Kari standoknál tájékozódás - Átrium

10.00-14.00 jelentkezési lap kitöltése a rendelkezésre álló számítógépeknél a fsz. 5-ös teremben

11.00-13.00 „Szülői értekezlet” keretében a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról; diákok, szülők és pedagógusok részére a 2. emeleti Díszteremben.

Előadók:
Prof. Dr. Karsai Krisztina, Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettes
Bódog Orsolya, Felvi Ügyfélszolgálat, Educatio NKft.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagy bulikról kis hírek

Nagy bulikról kis hírek

Február 13-án lesz az év első nagy SZIN bemelegítője, a Wake Up Szeged a szegedi Városi Sportcsarnokban. Hatalmas elektronikus zenei buli lesz! Részletekkel!
Kilenc évig az iskolapadban?

Kilenc évig az iskolapadban?

A Fidesz és a KDNP képviselői által támogatott idítványról a PDSZ azt mondja, mint már sokadszor, már megint fordítva ülnek a lovon.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.