Kultúra, oktatásMár jövőre 300-ra emelhetik a minimumponthatárt

2013. szeptember 27., péntek
 
Már jövőre 300-ra emelhetik a minimumponthatárt

Több mint tízezer diák búcsúzhat el a felsőoktatástól, ha a már elfogadott rendelettől eltérően nem 260-ra, hanem 300-ra emelik a felvételi minimumponthatárát 2014-ben.

 

 

 

 

A kieső diákok - feltéve, hogy ott nem emelkedik tovább a ponthatár - a közösségi főiskolák által kínált felsőoktatási szakképzések közül válogathatnának. Balog Zoltán a Magyar Hírlapnak adott hétfői interjúban beszélt arról, hogy elképzelhető: rögtön, vagyis már a 2014-es felvételin "megugorják" a 300-as minimumponthatárt. A tárcavezető szerint egyes speciális szakokat leszámítva a klasszikus alapképzéseken a 300-as határ lenne reális, ezzel pedig a hallgatói önkormányzatok is egyetértenek. A döntéssel a tavalyi felvételi statisztikák alapján csaknem 14 ezren járhatnak rosszul.

 

Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2012-ben az általános, pót- és keresztféléves felvételin 240 és 259 pont közötti eredménnyel alapképzésre 3030-an, osztatlan képzésre pedig 114-en kerültek be. Az alapképzésre jelentkezők közül 4853 diáknak volt 260 és 279 közötti pontszáma, 280 és 299 közötti pontszámmal 5500-an jutottak be.

A jövő évi ponthatáremelést is tartalmazó felvételi rendeletet egyébként már módosították, abban azonban még csak 20 pontos növekedés szerepelt. A jogszabály szerint az idei 240 helyett tehát 260 pontot kellene szerezniük az alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek, a küszöb 2015-ben 280-ra, 2016-ban pedig 300-ra emelkedne.

A ponthatáremeléssel a vidéki főiskolák járhatnak rosszul: a legújabb felsőoktatási stratégia szerint ugyanakkor több ilyen intézmény közösségi főiskolává válna, és leginkább felsőoktatási szakképzéseket indítana. Ezeken - legalábbis a rendelet szerint - alacsonyabb lesz a felvételi küszöb: 2014-ben 220, 2015-ben 240, 2016-ban pedig 260. 

 
 
Forrás: eduline - VH
 

Olvassa el ezt is!

Tájfutó aranyeső

Tájfutó aranyeső

Hét kategóriában tíz aranyéremmel tért haza a Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club csapata az Öttömösi Tájfutó Napok két versenyéről. Képekkel!

 

Karinthy koktél - irodalmi est humorral ötvözve

Karinthy koktél - irodalmi est humorral ötvözve

A Koktél Kultúr Kársulat tagjai a Karinthy összeállításban több arcukat is megmutatják. Így számukra is komoly kihívásnak számít ez a darab. Premier szeptember 29-én.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.