Kultúra, oktatásMagas a felvehetők száma a BKF vásárhelyi tagozatára

2013. február 5., kedd
 
Magas a felvehetők száma a BKF vásárhelyi tagozatára

„A hallgatókon múlik, hogy Vásárhelyen gyökeret verjen a főiskola, része legyen az oktatási hagyományoknak” mondta 2011-ben a városházán Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora a főiskola hódmezővásárhelyi kihelyezett tagozatának első tanévnyitó ünnepségén.

 

 

 

A rektor mondatai ma mindennél aktuálisabbak, hiszen egy évvel később nem kapott államilag finanszírozott keretet Magyarország legnagyobb magánfőiskolája. Idén viszont a 240 ponthatártól és a kapacitástól függ a felvehetők száma.  2011-ben a tervek szerint a két ma is futó szak mellett két művészeti - kerámia és fotográfia - szak is indult volna. Ezek azóta sem hoztak áttörést a hódmezővásárhelyi felsőoktatás képzési palettáján.

 

Valószínű idén is így lesz, legalábbis Petrik Anna igazgató szerint, aki a Vásárhelyi Hírek érdeklődésére elmondta, a január 15-én tartott nyílt napjukon mindössze három végzős diák választaná a két művészeti szak valamelyikét. A sláger viszont továbbra is a turizmus-vendéglátás, és a kereskedelem és marketing, méghozzá kétharmad-egyharmad arányban. A költségtérítéses képzésben 198 és 170 ezer forintba kerül egy szemeszter. Vagyis a 6 félév egymillió forint felett lesz.

 

2011 óta a már meglévő két évfolyamban összese 115-en tanulnak a hódmezővásárhelyi kihelyezett tagozaton, amelyet Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontnak neveztek el. Az egykori SZTK Városház utcai szépen felújított épülete az elmúlt két évben fokozatosan megtelt élettel. Olyannyira, hogy a HISZK Corvin Mátyás szakiskola 900 diákja is belakta az épületet. A két intézmény jól megfér egymás mellett. Mint azt Petrik Anna elmondta, sok esetben kisegítik egymást, hol egy kölcsönadott előadóteremmel, hol egy kölcsönkért térképpel. Kérdésünkre elmondta, Budapestről, Szegedről járnak hozzájuk az óraadó tanárok, az idegennyelv tanításban viszont helyi tanárok is részt vesznek. 

 

A felvi.hu – található táblázat szerint 440 nappalis és 204 levelezős felvételizhetne idén. Petrik Anna ezzel kapcsolatban elmondta, a hozzájuk jelentkező 400 pontot elérő felvételizőnek az első félévben nem kell tandíjat fizetnie. Azt is hozzátette, 2012-ben az előző évhez hasonló számú önköltséges diák felvételizett hozzájuk. 

 

 

A Vásárhelyi Hírek több most érettségiző diák családját kérdezte, a „hogyan továbbról?” A családok nagy részénél osztanak-szoroznak. Ha a választás egy államilag finanszírozott budapesti egyetem lesz, akkor 25-30 ezer lesz az albérlet, vagy 10-12 ezer a kolesz. A BKK bérlet 3800, az étkezés elvisz 20-30 ezret havonta, a kéthetenkénti hazajárás egy hónapra 8000 ezer, vagyis egy szemeszter Budapesten, durván 200 -250 ezer forintot elvisz. Ez az összeg a második szemesztertől a változó összegű ösztöndíjjal kompenzálódik.

Ha egy vásárhelyi végzős diák a költségtérítéses BKF-re jelentkezik, a 170, illetve 198 ezres tandíjon kívül, a családi kasszát nem terheli nagyobb kiadás, viszont így otthon étkezhet, a közlekedésre sem kell költeni. Azt is mondta egy szülő, számára megnyugtatóbb lenne, ha nem Pesten tanulna tovább a „gyerek”! Hasonló számításokat könnyen elvégezhet, akinek a gyereke Szegedre felvételizne. Egybehangzó vélemények szerint, nagy a dilemma, aminek szinte minden esetben az alfája és omegája a családi költségvetés lehetősége. Végül azt is meg kell említeni, hogy beszéltünk olyan családokkal is, akiknél mindent felülír az az igény, hogy bármi áron, de olyan helyen tanuljon tovább, amely aztán jó elhelyezkedési lehetőséggel kecsegető diplomát biztosít.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Meseszínház a korcsolyapályán

Meseszínház a korcsolyapályán

Február 10-én vasárnap 15 órától az Andrássy utca elején felállított korcsolyapályán három mese elevenedik meg a miskolci Havasszépe SE és Jégszínház társulata előadásában.
Vásárhelyről Szegedre költözik az Idea 2013 kiállítás

Vásárhelyről Szegedre költözik az Idea 2013 kiállítás

A kiállítás helyszíne: Szeged, tervezett időpontja május 4. és 5. A szervezők felhívást tettek közzé.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.