Kultúra, oktatásMa is népszerű Bulgakov

2011. május 17., kedd
 

Kiállt elvei, írói ’ars poetica’-ja mellett, pedig barátai is próbálták lebeszélni az alkotásról. És a 21. századból visszatekintve, kire emlékszünk inkább? Bulgakovra, vagy a bizonyos barátokra?

 

 

 

A 20. századi szovjet irodalom vette be magát az Emlékpont Múzeum falai közé egy beszélgetős délután erejéig. A résztvevők Mihail Bulgakov születésnapjának 120. évfordulójáról emlékeztek. A sorok között a fiatal korosztály is jelentős számban képviseltette magát. Bagi Ibolya irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Orosz Filológiai Tanszékének vezetője vállalta az irodalmi est „háziasszonyának” szerepét. Munkatársunknak még az est  kezdete előtt bevallotta, amellett, hogy a korszak és az orosz irodalom szakértője és kutatója, az író nagy rajongója. Örömmel vállalta a feladatot is, hiszen az idős és a fiatal korosztályból egyaránt sokan ismerik Bulgakovot, főként a Mester és Margarita című művét, így nem kell tudományos előadást tartania, hanem a könnyed beszélgetés kerülhet a középpontba.

A délután résztvevői először egy rövid jelenetet láthattak: Benkő László és Mónus Bálint, a vásárhelyi SzépSzínműves Céh tagjai elevenítették fel a Mester és Margarita első fejezetét. A rendhagyó kezdet után tényleg a beszélgetésé volt a főszerep.

Bulgakov hányatott sorsa elevenedett meg, majd szóba került, az irodalomtörténész az író legismertebb művét milyen korosztály számára ajánlaná. Bagi Ibolya nem köti korhoz a regényt, amelyben mindent megtalálunk, a szatírától a mély filozófiai eszmefuttatásokon keresztül, egészen az abszurd ábrázolásmódig. Ez a könyv valóban a kommunizmus elé tart görbe tükröt. 

Bagi Ibolya feltette a kérdést, vajon mi tetszik a fiataloknak a könyvben. Ha bepillantunk a „színfalak mögé”, meglátjuk micsoda elszántság és bátorság vezérelte akkoriban az írót, hiszen a korszak körülményeiben, a sztálini időkben veszélyes tettre vállalkozott. Számos esetben cenzúrázták, sőt több írását saját kezűleg semmisített meg. Mindezek ellenére, egy minta is lehet a mai generáció számára, hiszen eltiltották a nyilvánosság elől, hatalmas nyomás alatt állt, de ő mégis kiállt az elvei, az írói ’ars poetica’-ja mellett, pedig barátai is próbálták lebeszélni az alkotásról. És ha ma a 21. századból visszatekintünk, kire emlékszünk inkább? Bulgakovra, vagy a bizonyos barátokra? – vonta le Bagi Ibolya a végkövetkeztetést.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.