Nem túlzás azt állítani, hogy a vásárhelyi koncerten résztvevő egyik-másik zenekari tag nevét a legnagyobb nemzetközi előadók sorában látjuk majd viszont. Vagyis a vásárhelyi zeneszerető közönség egy hamarosan országos, vagy éppen nemzetközi hírű muzsikus emlékezetes szárnypróbálgatásainak lesz szem-, és - ami még fontosabb – fültanúja.

Elismerést jelent a Liszt Akadémia Szimfonikus Zenekara tagjának lenni. Az előzetes szűrő után a legtehetségesebb akadémiai hallgatók vesznek részt benne. A hagyományos és minden félévben az egyetemi „Alma Mater” hangversenyüket a Zeneakadémia felújítása miatt külső helyszínen kell megrendezni. Ezért az előző, a végzős akadémiai hallgatók számára fontos koncert tavaly novemberben a Szent István Bazilikában volt. Idei félévi hangversenyük, Budapest után Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban lesz, április 21-én, vasárnap este hat órakor.

Gál Tamás vezényletével Liszt Angelus című művének vonószenekari változatát valamint Brahms II. szimfóniáját hallhatják az érdeklődők. Az est szólistája az utóbbi évek legnagyobb magyar zongoratehetsége, a 2012-ben Junior Prima-díjjal is elismert Gyöngyösi Ivett, aki Liszt Esz-dúr zongoraversenyét adja elő.

A repertoárból kiemelkedik Liszt Angelus című kompozíciója. A Zarándokévek III. kötetét Liszt Ferenc vallásos inspirációjú művek keretébe foglalta. A sorozat nyitó darabja: Angelus! Prière aux anges gardiens - az őrangyalokhoz szóló fohász, 1877-ből. Legidősebb unokájának, Daniela von Bülow-nak ajánlotta. Zongorára vagy harmóniumra, illetve orgonára komponálta. 1880-ban vonósnégyesre is meghangszerelte, utóbb még bőgőszólamot is fűzött hozzá. Ennek a vonószenekari változatnak a bemutatója Rómában, az - azóta megszűnt - Sala Dantéban volt, 1882. január 22-én, s a La Palestra Musicale c. lap szerint nagy és megérdemelt siker fogadta.

Hugh Reginald Haweis1880-ban Lisztnél tett látogatása után írt  visszaemlékezésében is szó esik az Angelusról: 

… „Az abbé is mintha álomba merült volna; ujjai ismét súlytalanul hullottak alá a billentyűkre, s folytatódott a harangok kongása, majd ismét abbamarad egy frázis közepén. Ekkor a basszusból az Angelus hangja emelkedett ki, vagy inkább valami homályos érzés, mint mikor az ember mentében egy útszéli klastromból öreg szerzetesek szellemét hallja, amint egyhangú dallamaikat dünnyögik, miközben sebesen hull alá a nap, s a tájra az olasz est bíbor árnyéka vetül a narancsszínű nyugat felől!”