SportLendületben a vásárhelyi Hwarang-Do Sportegyesület

2016. december 7., szerda
 

Ugyanazon a hétvégén Olaszországban és Budapesten is a szezon két kiemelt sporteseményén vett részt a vásárhelyi egyesület. 

 

 

 

 

 

 

 

A 23 országot tömörítő European Hapkido Union (Európai Hapkido Unió) tagja Magyarország is, így a december 3-án, 4-én a Milánó melletti, Oleggio-ban tartott kongresszuson és szemináriumon hazánkat egy budapesti sportegyesület mellett, a szegedi-hódmezővásárhelyi Hwarang-do sportegyesület képviselte, összesen 8 sportolóval.

 

A Hwarang-do Sportegyesület edzője, Kopasz Attila (4. Dan) a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a szemináriumon résztvevők a Hapkido  technikáit 4. 7. 8. sőt a világhírű 9. Dan olasz Spartacco Bertoletti és az osztrák Gerhard Angrinz mesterektől tanulhatták

 

A szemináriumon Kispál László és Hegyes Imre Hapkido 1. Dan Fekete öv  mestervizsgát tettek. Ennek részeként bemutatták a Hapkido dobásait, feszítéseit, rúgástechnikáit, kéztechnikáit, fegyveres technikákat. Felkészítőjük Kopasz Attila 4. Danos Mester volt, aki szintén tartott technikai ismertetőt a szemináriumon .

 

 

Ugyanerre a hétvégére esett Budapesten a Magyar Taekwondo Szövetség évzáró Szemináriuma, amelyen a Hwarang-do sportolói is részt vettek, Balázs Éva 5. Dan edző vezetésével.

A koreai mesterek által tartott foglalkozáson az ország minden részéből közel kétszázan vettek részt a két nap során. Már szombaton is száznegyvenen látogattak ki a szemináriumra a BHSE cselgáncs termébe. A technikai szeminárium során alaptechnikák, formagyakorlatok, formai küzdelem és önvédelem került elő. 

Szombaton évzáró ünnepséget tartottak, amelyen a jutalmazások mellett a Szövetség és a tag-sportegyesületek éves munkáját értékelték.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aki igazán szereti amit csinál, az nem áldozatot hoz

Aki igazán szereti amit csinál, az nem áldozatot hoz

Az elmúlt években Vásárhelyi Hírek rendszeres „szereplője” a most 17 éves Törökgyörgy Adrienn, aki 6 évesen kezdett sportolni. Interjú!
A Bethlen nekünk ennél többet ér

A Bethlen nekünk ennél többet ér

A könyv bemutatója óta a vásárhelyiek körében sokasodnak a képek minőségét kifogásoló, a kiadvány igénytelenségét hangsúlyozó vélemények.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.