KözéletLehet más a politika Vásárhelyen

2014. január 28., kedd
 
Lehet más a politika Vásárhelyen

Schiffer András szerint a magyar választóknak, ha nem akarják sem "a nemzeti cinizmus rendszerét", sem az "álbaloldali elitet", egyetlen lehetőségük van, az LMP.

 

 

 

A párt társelnöke erről kedden Szegeden beszélt. Ugyanaznap délután az LMP társelnöke és a 4-es számú választó körzetben induló Nagy Bandó András Hódmezővásárhelyen a Németh László Városi Könyvtárban tartott sajtótájékoztatót.

 

Az LMP olyan erős, független Magyarországot szeretne, ahol erős a hazai gazdaság, a kis- és közepes vállalkozások - mondta az ellenzéki politikus a párt Csongrád megyei jelöltjeit bemutató fórumon, a Millenniumi kávéházban.

A kormánynak nem az olcsó és képzetlen munkaerőt kellene kiszolgáltatnia a betelepülő külföldi tőkének, hanem az oktatás, a tudásgazdaság támogatásával kellene fejlődő pályára állítani az országot - hangsúlyozta Schiffer András.

Az országgyűlési képviselő közlése szerint az LMP négy Csongrád megyei országgyűlési képviselőjelöltje közül hárman még nem tagjai a pártnak.

Az LMP a Csongrád megyei 1-es, szegedi központú körzetben Szentistványi Istvánt indítja. A 45 esztendős tanár Szegeden lakik két gyermekével és feleségével. 2000 óta részt vett a Védegylet munkájában, 2010-ben az LMP listájáról szerzett mandátumot a szegedi közgyűlésben.

A másik szegedi körzetben, amelyhez Mórahalom is tartozik, Tatár Gábor, az LMP ruzsai önkormányzati képviselője lesz a jelölt. A 35 esztendős informatikus a Csongrád megyei község egyik tanyáján lakik feleségével és gyermekével, s a Tisza-parti városban dolgozik egy szoftverfejlesztő cégnél.

A 3-as szentesi és csongrádi központú körzetben Gurdon Lajos pszichológus küzd meg a képviselői helyért. A 45 éves szakember a csongrádi pedagógiai szakszolgálatnál és a város pszichológiai szakrendelésén dolgozik, Szentesen lakik feleségével és két gyermekével.

A hódmezővásárhelyi és makói központú Csongrád megyei 4-es körzetben Nagy Bandó András író, humorista indul az LMP támogatásával. Nagy Bandó András 1947-ben született Deszken, az építőipari technikumot Szegeden végezte el. Előbb karikaturistaként majd humoristaként, előadóművészként dolgozott, és aratott sikereket, több tucat lemeze és könyve jelent meg, munkáját többek között Karinthy-gyűrűvel ismerték el. 1990-ben Orfű polgármesterévé választották, a posztot egy éven át töltötte be. Nős, második feleségével és kislányával Pécsett él, első házasságából született két lánya már felnőtt.

 
 
MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Megfagyhattak volna

Megfagyhattak volna

A nagy hideg beállta a járőröző vásárhelyi rendőröknek további feladatokat jelent. Az elmúlt egy hét alatt öt embernél kellett biztonsági intézkedést alkalmazni.
A jövő bajnokai versenyeznek a hétvégén

A jövő bajnokai versenyeznek a hétvégén

Az úszó sportágfejlesztés egyik legfontosabb eleme, a Jövő Bajnokai program következő kiemelt eseménye február 1-jén lesz Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.