SportLehet futni, kocogni, kerékpározni és még díjazzák is

2013. augusztus 23., péntek
 
Lehet futni, kocogni, kerékpározni és még díjazzák is

A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub augusztus 24-én 8 –tól 11 óráig Szent István Kupa elnevezéssel futó, kocogó, kerékpáros versenyt rendez Hódmezővásárhelyen a piac és Városi Stadion területén.

 

 

 

A program reggel 8 órakor kezdődik jelentkezni a helyszínen lehet, a piac bejáratánál. A vállalkozó kedvűek futhatnak vagy kocoghatnak 2,5, illetve kerékpározhatnak 7.5 kilométert. A program minden résztvevőjét emléklappal és ajándékkal jutalmazza a szervező, Hungarian Flyers Kerékpáros Klub, míg a versenyben kiemelkedő eredményt elérők nemenként és korcsoportonként külön díjazásban részesülnek.

 

Olvassa el ezt is!

Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

A kevés felvételizővel is, de mindkét meghirdetett szakot elindítja idén is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi tagozata.
Ákos tarolt a SZIN-en

Ákos tarolt a SZIN-en

Nemcsak dalait, de látványos színpadi produkcióját 13.000 fős közönség tombolta végig a Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján. Összefoglaló a második napról!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.