Kultúra, oktatásÁkos tarolt a SZIN-en

2013. augusztus 23., péntek
 
Ákos tarolt a SZIN-en

Nemcsak dalait, de látványos színpadi produkcióját 13.000 fős közönség tombolta végig a Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján.

 

 


 

Augusztus 22-én közel 17.000 fesztiválozó látogatott el az Újszegedi Partfürdőre, hogy idén is átélhesse a felejthetetlen SZIN élményt. Az este legjobban várt fellépője kétség kívül Ákos volt, aki hat év után kápráztatta el újra a SZIN közönségét nemcsak hangjával, de látványos színpadi produkciójával egyaránt, mely 13.000 látogatót vonzott a Nagyszínpad elé. A rendezvény második napján számos fergeteges hangulatú koncertet tombolhatott végig a közönség, a fellépők között többek között olyan neveket említhetünk, mint a Punnany Massif, a Brains, az Ocho Macho, Péterfy Bori & Love Band vagy a Belga.

A Szegedi Ifjúsági Napok második napján is kígyózó sorok álltak a pénztáraknál, hogy időben bejussanak a kora délutántól kezdődő koncertekre. A Nagyszínpadon fellépő Punnany Massif alapozta meg a fesztivál hangulatot, akikkel együtt skandálta a tömeg az olyan slágereket, mint az „Élvezd!” vagy a „Szabadon”.

A banda másfél órás koncertje után a Brains következett, akik az elektronikus zene nagyágyúiként robbantak be a színpadra és hozták lázba a közönséget. A 21:30-kor kezdődő Ákos koncert óriási tömeget vonzott a SZIN Nagyszínpadhoz, ahol 13.000 fős közönség gyűlt össze, hogy meghallgassa hazánk egyik legnagyobb zenei ikonjának produkcióját, mely a különleges zenei effektek mellett káprázatos fénytechnikával is elbűvölte a nagyérdeműt. Ákos egyszerűen tökéleteset alkotott.

A Jate Klub Stage-n ezzel egy időben az Ocho Macho lépett színpadra, akik „Jó nekem” című számát óriási hangerővel énekelte a közönség, túlharsogva a hangosítást. Kiváló hangulatot teremtettek a Tisza Színpadon Péterfy Boriék, és a Kiscsillag, míg az Összművészeti téren Palya Bea és Sena különleges hangját élvezhette a közönség. Tegnap este debütált a The Bosky, akik a Volvox hajnalig tartó bulija előtt léptek fel. A Medence Színpadon ismét nagy sikere volt a Silent Disconak, ahol alig fértek el a fülhallgatós, táncoló fesztiválozók. A harmadik nap további nagy fellépőket tartogat, a Nagyszínpadon többek között a The Carbonfools és a Magna Cum Laude lépnek majd fel, a Jate Klub Stage-n pedig a brit hip-hop banda, a Stereo MCs fergeteges hangulatú dj set-je hallható majd, Bam-el, a Jungle Brothers-ből kiegészülve.

 

Olvassa el ezt is!

Szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

Szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

A dokumentumot kidolgozó szakértők alapvetően elutasították a szkeptikusok gyakran hangoztatott állítását, miszerint a felmelegedés üteme az utóbbi időben lelassult volna.
Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

A kevés felvételizővel is, de mindkét meghirdetett szakot elindítja idén is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi tagozata.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.