SportLeány kézilabda-torna a hódtóiban

2013. január 8., kedd
 
Leány kézilabda-torna a hódtóiban

Január 12-én, szombaton a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 12 csapat részvételével nagyszabású kézilabda utánpótlás-tornát rendez.

 

 

 

 

Az egész napos versenyen a Hódtói Sportcsarnokban három korosztály csapatai lépnek pályára. Reggel és a kora délelőtt folyamán az U8-as (2004) korosztály küzdelmeire kerül sor, míg déltől az U10-es (2002) és U12-es (2000) csapatok küzdenek meg egymással, összesen 12 csapat mérkőzéseit tekintheti meg a kilátogató közönség.

 

"A meghívottak között szerepel az utóbbi években rendszeresen Országos Döntőben szereplő Euro-Novex Tápiószele SE két gárdája, az Éles Kézilabda Iskola SE, a Szeged KKSE, a Kézilabda Szeged SE és az Algyői Sport Kör több korosztályos csapata, valamint városi riválisunk, a Koczka Kézilabda Iskola U8-as csapatának részvételére is számítunk, akiket az utóbbi időben többször is invitáltunk edző/felkészülési mérkőzésekre, azonban ezekre a találkozókra eddig  nem került sor." - nyilatkozta Áncsán István, a HLKC elnöke.

 

A HLKC vezetése szerint, a verseny jól illeszkedik csapataik felkészülésébe, hiszen javában zajlik az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság, valamint január 25-27. között kerül megrendezésre az ország legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenye, a VI. Főnix Kupa Debrecenben, melyen az Egyesület három csapattal vesz részt.

 


Résztvevő csapatok:


U8 (2004) – Szeged Kiskundorozsma KSE, Algyői Sportkör, Kézilabda Szeged SE, Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club
U10 (2002) – Éles Kézilabda Iskola SE, Szeged Kiskundorozsma KSE, Euro-Novex Tápiószele SE, Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club
U12 (2000) – Kézilabda Szeged SE, Euro-Novex Tápiószele SE, Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club

 

Program:

 

   8.30   HLKC – Algyői SK (U8)
   9.00   SZKKSE – KSZSE (U8)
   9.40   HLKC – KSZSE (U8)
10.10 Algyői SK – SZKKSE (U8)
10.50 SZKKSE – HLKC (U8)
11.20 KSZSE – Algyő (U8)
12.00 ÉKI – Tápiószele (2002)
12.45 SZKKSE – HLKC (2002)
13.30 Tápiószele – HLKC (2000)
14.15 ÉKI – HLKC (2002)
15.00 Tápiószele – SZKKSE (2002)
15.45 KSZSE – Tápiószele (2000)
16.30 Tápiószele – HLKC (2002)
17.15 SZKKSE – ÉKI (2002)
18.00 KSZSE – HLKC (2000)
18.40 Eredményhirdetés

 

Olvassa el ezt is!

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.