Kultúra, oktatásLázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

2016. október 14., péntek
 
Lázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a város közgyűlésének ülésén, írta a vasarhely24.com. 

 

 

 

 

 

A hírportál tudósítása szerint a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, ott, ahol az agrár-felsőoktatás nem önálló, mint például a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hódmezővásárhelyen működő mezőgazdasági kara esetében, ott az agrárképzés mostohagyermek.

A miniszter az Szegedi Tudományegyetemnek a vásárhelyi tagintézményhez való hozzáállását "vérlázítónak" nevezte. Úgy vélte, a kart a megszokás és anyagi érdekek miatt tartják csak fent a mai napig.


Lázár János közölte, ahhoz, hogy ez - mint a nemzet számára kiemelten fontos agrárképzés - megváltozzon, a kormánynak kell bátornak lennie és leválasztania, saját kézbe vennie az agrár-felsőoktatást, úgy, hogy az országban három-négy ilyen képzési központot alakít ki. Az egyik ilyen központ egyértelműen Hódmezővásárhely lenne, agrárhagyományai és múltja miatt - mondta a politikus.

 

Az, hogy egy agrárszakmai képzési centrum legyen Vásárhelyen, nem új keletű, (erről 2015 júliusában írtunk a Vásárhelyi Hírekben) hogy  az EMMI Felsőoktatási Államtitkársága által kiadott 'Fokozatváltás a felsőoktatásban' című stratégiai terv szerint az országban létre akarnak hozni több agrárcentrumot, amely az alaptól a doktori képzésig biztosítja az agrár-felsőoktatás teljes palettáját. A stratégiai koncepcióban agrárcentrumok kialakítása olvasható. Nem kizárt, hogy éppen a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar lehet az egyik központ.

 

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karnak a régiós szakemberképzésben eddig is jelentős szerepe volt, de különösen felértékelődött azzal, hogy a kormány, illetve az EU többféle módon ösztönzi a fiatal, képzett gazdálkodókat.

Az is a kedvező adottságok közé tartozik, hogy szintén egy nagymúltú agrárszakember képző középiskola - nevezetesen a Gregus Máté Szakközépiskola - működik Vásárhelyen, végzőseinek egy része pedig a Mezőgazdasági Karra felvételizik.  

 

Ugyan a képzéssel nem függ össze, de mint ismeretes 2016 elején  a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltsége Hódmezővásárhelyre költözött.

 
 
VH-V24
 

Olvassa el ezt is!

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Kitűnő táncosok, látványos és mesteri koreográfiák, valamint Ganxsta Zolee humora – mindez együtt teszi az előadást kihagyhatatlan élménnyé. Videóval!

Lomtalanítás kívánságra

Lomtalanítás kívánságra

Idén ősszel már nem lesz dátum szerint meghirdetett lomtalanítás Vásárhelyen, viszont van lehetőség a felesleges lim-lom ingyenes elszállítására. Nézze meg az új járműpark képeit!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.