Kultúra, oktatásLaborórák a Gyulai József Természettudományos Műhelyben

2014. február 15., szombat
 

Hódmezővásárhelyen, a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában február elsején ünnepség és konferencia keretében felavatott Gyulai József Természettudományos Műhelyben folyamatosan tartják a laborórákat.

 

 

 

 

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

GYULAI JÓZSEF TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MŰHELY

A hódmezővásárhelyi németh lászló gimnázium, általános iskola laboratóriuma kinyitotta kapuját az iskola diákjai és 11 partnerintézmény tanulói számára


A „Gyulai József Természettudományos Műhely” című, TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0026 jelű projektet a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága 325 411 920 Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélte.

A projekt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város konzorciumi együttműködésével valósul meg.

 

A pályázat célja kettős, egyrészt tárgyi eszközök beszerzésére, beüzemelésére, a fejlesztés helyszínének fizikai szempontból történő alkalmassá tétele a cél, másrészt az eszközök szakszerű felhasználására vonatkozó tudás átadása, megszerzése, az érintettek képzése. A projekt hozománya lehet a térségben egyedülálló labor kialakításával egy kiemelkedő tehetséggondozó és középiskolai kutatató bázis létrejötte

 

A projekt további elemei:

  • - A minden igényt kielégítő oktatás alapfeltétele egy korszerű laboratórium kialakítása, mely képes egyidejűleg több iskola diákjainak, és szakoktatóinak befogadására. A kialakításra kerülő helység válaszfal segítségével 2 egyenlő infrastruktúrával felszerelt részre lesz osztható, így lehetőség van egyidejűleg más-más tanórák lebonyolítására.
  • - Az oktatáshoz, kísérletezéshez szükséges anyagok, demonstrációs, interaktív szemléltető eszközök beszerzése.
  • - A laboratórium működtetéséhez szükséges szakemberek biztosítása.
  • - A laboratóriumban dolgozó munkatársak, az iskola tanárainak és a bevont iskolák pedagógusainak továbbképzése.
  • - Szaktanári segédlet készítése az „Ember a természetben” és a „Földünk-környezetünk” műveltségi területhez igazodva.
  • - Tanulói munkafüzet kialakítása a megfigyelések, mérési eredmények rögzítésére.
  • - Felkészítő-foglalkozások, szakkörök, tehetség gondozási program szervezése.
  • - Bemutató tanórák, a laboratóriumban folyó munkák elektronikus rögzítéséhez szükséges feltételek megteremtése.
  • - A laboratóriumi munkák "online" megtekintéséhez szükséges honlap létrehozása, üzemeltetése.
  • - Szakmai napok, műhelykonferenciák szervezése, lebonyolítása.

 

A programban részt vesz az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola, a Békéssámsoni Általános Iskola, a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola, a Maroslelei Általános Iskola, a Mindszenti Általános Iskola, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (Hódmezővásárhely), a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola (Hódmezővásárhely), a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola, a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola, valamint a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola.

 

A hódmezővásárhelyi Gyulai József Természettudományos Műhely avatásáról és a laborórákról készült videó:

 

Olvassa el ezt is!

Megmutatni a világ csodáit

Megmutatni a világ csodáit

Február 12-én első alkalommal jöttek össze a város óvodáiból azok a kreatív és a világ dolgaira különösen fogékony nagycsoportosok, akiket az óvoda javasolt a Zöldbúvár Tehetségműhelybe. Képekkel!
Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Magyar Vidék Napja 2014 címmel Farsangi Vigalom volt a Millenárison. A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola is a kiállítók között volt. Képekkel!
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.