SportKüzdelmes mérkőzét játszott a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

2022. október 10., hétfő
 
Küzdelmes mérkőzét játszott a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

Küzdelmes mérkőzésen kapott ki a nagyot hajtó DMTK otthonában a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Slobodan Kalinic tanítványai ezúttal egy nagy iramú és feszült találkozón maradtak alul, folytatás október 21-én pénteken, Sopronban.

 

 

 

 


Villámrajtot vett a DMTK az első negyed elején, Franczvával nem tudott mit kezdeni a Kosársuli, így 11-2-nél időt kellett kérnie a vendégeknek. Ezután valamelyest javult a Bodrogi Bau védekezése, ám így sem sikerült 12 pontnál közelebb lopózni a rövid szünetre.

 

Mindkét oldalon egyre keményebb védekezésre váltottak a csapatok, ez a kék-sárgáknak jött be jobban: Bálint duplája után már 29-25 állt a táblán. Ekkor még nagyobb sebességre kapcsolt a Kalinic-legénység, és 5 perccel a félidő előtt Varga Ákos látványos betörésével fordítottak, amit később egy hármassal fejelt meg. Dunaharaszti nem tudott újítani, így hátrányban vonultak a félidőre. (36-38)

 

Mészáros perceivel indult a harmadik periódus, a dunaharasztiak egyese triplával, szerzett labdával és egy ziccerrel kezdett, így már Ughy Albert együttesének állt a zászló. (50-46) A negyed közepén a játékvezetők borzolták a kedélyeket mindkét oldalon, amiből a rutinosabb Vásárhely jutott ki előnyösebb helyzetben, ám a Fekete dudaszó pillanatában bevert trojkájával megint a DMTK fordulhatott előnyben a záró tíz percre.

 

Mészáros-show következett ismét a záró negyed elején, amivel olajra lépett a fővárosi alakulat, a másik oldalon a fiatal Karsai villant többször. (75-66) Összekapta magát a Kosársuli, és három perccel a vége előtt 5 pontra közelítette meg  ellenfelét. Ezután azonban már nem volt több erő a vendégekben, így a DMTK megérdemelten húzta be a győzelmet.

 

A Vásárhelyi Kosársuli U20-nak sem ment jól a játék. Bőszék 89-84-es vereséget szenvedtek a DMTK fiataljaitól, így két győzelem mellett egy vereséget jegyeznek a bajnokságban.

 

Dunaharaszti MTK - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 86-74 (24-12, 12-26, 25-22, 25-14)

Dunaharaszti: Mészáros 21/15, Imolay 9, Fekete 10/6, Bocsárdi 1, Franczva 8.
Csere: Joó 7, Burai 14/3, Szatmári -, Haris 13/9, Simonics 3/3.
Edző: Ughy Albert 

Kosársuli: Pavlovics 20, Karsai -, Kelemen 9/3, Varga Á. 16/3, Varga Z. 9/3.
Csere: Bősz -, Bálint 9/3, Bodócsi 5/3, Pinnyey 6/3, Borbáth -, Megyesi -.
Edző: Slobodan Kalinic

 

Slobodan Kalinic: “Egy nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, egy igen nehéz ellenféllel szemben. Közel volt a győzelem, de kicsivel többet kellett volna nyújtanunk a sikerhez. Az ellenfelünk egy nagyon tapasztalt, jól felkészült, rengeteg három pontost dobó okos gárda volt. Büszke vagyok, hogy sok dologra jól reagáltak a srácok a meccsen, megyünk tovább a fejlődés útján!"

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Megnyílt 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Király Gábor festőművész vehette át a fődíjat, a Tornyai-plakettet, az életműdíjat pedig Kéri László festőművész kapta október 9-én az Alföldi Galériában.
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A vásárhelyi zeneiskola nagyszerű műsorral készült

A vásárhelyi zeneiskola nagyszerű műsorral készült

A zene világnapja alkalmából, október 5-én a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola növendéjei és a Liszt kórusa közel kétórás koncertet adott
Forró nyár volt - és még lesz

Forró nyár volt - és még lesz

A 2022-es nyár volt a legmelegebb 1901 óta. Hódmezővásárhely Szikáncs állomásokon mérték az idei nyár legmagasabb értékét.

 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!