GazdaságKülönmegállapodás Vásárhellyel is

2013. szeptember 4., szerda
 
Különmegállapodás Vásárhellyel is

A kormány még szeptemberben együttműködési megállapodást köt a megyei önkormányzatokkal 450 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználásáról – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szeptember 3-án Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

A politikus, aki kormánybiztosként egy hónapja vette át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését egy sajtótájékoztatón elmondta, a megyék feladatkörük átalakításával nem veszítettek, hanem lehetőséget kaptak.

 

A megyei önkormányzatokra kiemelt szerep hárul a helyi területfejlesztési programokban, s ehhez egyenként 20-40 milliárd forint közötti szabadon felhasználható forrás áll majd rendelkezésükre a következő uniós költségvetési ciklusban – közölte az államtitkár.

A kormány a 23 megyei jogú város önkormányzatával is külön megállapodást köt majd arról, milyen fejlesztéseket kívánnak végrehajtani a településen a 2014-2020-as időszakban – tette hozzá Lázár János.

 

Olvassa el ezt is!

Új fenntartóval az agráriumra koncentrálva

Új fenntartóval az agráriumra koncentrálva

Az országos tanévnyitón elhangzottak alapján nem lesz változás a vásárhelyi Gregus Máté Szakképző Iskolában az eddig évek óta kialakult szakmai képzések struktúrájában.
Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Harmadik alkalommal kapcsolódik be a Vásárhelyi Hírek a Richter Aranyanyu Díj átadásába, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. Képekkel!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...