GazdaságKülönleges bírósági per Vásárhelyen

2013. január 10., csütörtök
 
Különleges bírósági per Vásárhelyen

Az időskorúak otthonában gondozott szülő térítési díjának megfizetése érdekében indított pert a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, az ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött el a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon.

 

 


 

A január 10-i tárgyaláson Kadocsa Géza bíró elmondta, a két alperes édesanyjának nyugdíja nem fedezi a társulás által fenntartott Kovács-Kűry Időkorúak Otthonának térítési díját. A társulás ezért kezdeményezte, hogy a felhalmozott különbözetet, mintegy 121 ezer forintot és az összeg kamatait a gyermekei fizessék meg. Az alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény alapján ugyanis a nagykorú gyermeknek tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.

 

Az alperesek ellenkeresetükben arra hivatkoztak, hogy az ellátásról az otthon és az idős hölgy kötött szerződést, így a fizetési kötelezettség is az asszonyt terheli. Kifejtették azt is, a tartás jogosultja édesanyjuk és nem az intézmény, valamint jövedelmük sem teszi lehetővé a díjkülönbözet kifizetését.

A per február elején folytatódik.

 

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense elmondta, az időskorúak otthonában évek óta gondot okoz, hogy nem lehetett kötelezni a lakók hozzátartozóit arra, hogy az intézmény szolgáltatásait megfizessék.

Azok az idős polgárok vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait, akiknek legalább négyórás gondozási, ápolási szükségletük van, amit a családjuk más módon nem tud biztosítani számukra. Az ellátás nem segély, hanem térítési díj ellenében biztosított szolgáltatás, amelyre folyamatosan jelentős kereslet mutatkozik – közölte a sajtóreferens.

 

A kétszáz fős otthon lakóinak többsége kiegyenlíti a teljes szolgáltatási díjat. A gondozottak ötödénél a család állja a költségeket, az ellátottak 25 százaléka azonban nem fizeti meg a teljes térítési díjat és – annak ellenére, hogy van hozzátartozójuk –, a rokonok sem rendezik a tartozást.

 

Olvassa el ezt is!

Nem lesz kötelező a tbc-szűrés

Nem lesz kötelező a tbc-szűrés

2012-ben az országban már meg sem közelítette sehol a tbc-megbetegedési arány a 0,025 százalékos küszöböt.
Újabb nagy lépés a mellrák elleni küzdelemben

Újabb nagy lépés a mellrák elleni küzdelemben

Európai Uniós forrásból 500 millió forintos mellrákszűrési program kezdődik, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon. A fejlesztések mellett felhasználják az eddigi tapasztalatokat.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.