Magyarországon több mint 18-féle kullancs él, a fajok fele betegséget terjeszt, ezek aránya egy-egy területen akár 10–30 százalékos is lehet.

A globális felmelegedés nyomán egyre több a kullancs. Az utóbbi években csak az uniós övezetben 15 százalékkal nőtt a kullancsveszélyes terület, vagyis egész Európában télen-nyáron napirenden van ez a vérszívó-probléma.

Biológiai bombák robbannak a természetben, amelyre egyik példa a fehér testű aranysárga lábú sünkullancs (Ixodes hexagonus), ami a kutyákat és a macskákat tömegesen lepte el. A sünök fenntartói és hordozói-továbbadói lehetnek az emberre és társállatokra veszélyes, esetenként halálos betegségekkel járó, kullancs terjesztette kórokozóknak (pl. agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa, a babesiosis egysejtű vérélősködője, a Lyme-kórt okozó baktérium).

A szemnélküli, „vak” és a közönséges kullancs lombos erdőben, kertben, parkban él, a cserjék- bokrok leveleinek árnyékos fonákján kapaszkodva áldozatára „fentről veti rá magát” az állatra, emberre. A látó kullancs a gyepi növénytársulást lakja, a fűszál árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből támad. „Alulról kapaszkodik fel például a Kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) is. A közönséges kullancs egyedfejlődése során több megjelenési formát ölt (pete→lárva→kifejlett hím, vagy nőstény→vérrel teleszívott nőstény).

A természetben az agyvelő- és agyhártyagyulladás-vírus és a Borrelia baktérium fő fenntartója az őz, a sün, a kisrágcsálók és a rigóféle. Az ezekből kiszívott (vírust, baktériumot, egysejtű vérélősködőt tartalmazó) vérrel fertőző kullancs a további fejlődési szakaszban adja át a kórokozókat. A kórokozó átvivő (vektor) kullancs embert és társállatot egyaránt fertőzhet.