Kultúra, oktatásKözös gondolkodás látványos eredményekkel

2013. október 30., szerda
 
Közös gondolkodás látványos eredményekkel

November 4-től tizennegyedik alkalommal rendez Képzőművészeti Szimpóziumot Hódmezővásárhely önkormányzata.

 

 

Képünkön László Dániel műveivel

 

 

A két hét alatt a résztvevők művészi együtt gondolkodásának egyéni alkotásokba örökített eredményéből a Tornyai János Múzeum beszámoló-kiállítást rendez 2014-ben.

 

Bár a meghívóban az olvasható, hogy a két hétig tartó szimpózium alatt a művészek minden napja alkotással telik, amely közben megismerik Hódmezővásárhely és vidékének kultúráját, hagyományait is. Ez utóbbi most nem igazán vonatkozik a tizenkét művészre, hiszen szinte valamennyien visszatérő, mondhatni „törzsvendégei” a szimpóziumoknak.

A minden évben a Virág utcai Alkotóházban a teljes időtartamra szállást és ebédet biztosító szimpózium végeztével a művészek fejenként legalább három elkészült műalkotást adnak át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Városának.

A szimpózium résztvevői: hat hódmezővásárhelyi festőművész, valamint hat, a Sensaria Képzőművészeti Egyesület által delegált festőművész.

A Budapesten alapított és jelenleg kilenc állandó tagot számláló egyesület 2003-ban alakult Károlyi Zsigmond tanszékvezető egyetemi tanár osztályából a Képzőművészeti Egyetemen. A társasághoz később olyan fiatal művészek csatlakoztak, akik erősen kötődnek a tradicionális művészethez.

Ennek élő példájával a vásárhelyi művészetszerető közönség is találkozhat, hiszen a Sensaria Csoport vezetője, László Dániel a tavalyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettese, ezekben a hetekben, egyéni kiállításon mutatja be válogatott alkotásait a Tornyai János Múzeum földszinti termeiben.

A november 4-én kezdődő Képzőművészeti Szimpóziumon Balogh Gyula, Bodor Zoltán, Szabó Ábel, Horváth Roland, László Dániel, Jakucs János, Nagy Attila, Sonkoly Tibor, Kéri László, Blaski Márta, Bíró Botond és V. Nagy Nándor festőművészek vesznek részt.

 

Olvassa el ezt is!

Vigyázz, kész, rajt! - Ősszel is

Vigyázz, kész, rajt! - Ősszel is

November 3-án Mártély és Mindszent között újra indul az M&M Teljesítménytúra! Hogy egy kis sportolás keretében élvezhessük az őszi pompában ragyogó Tiszai hullám- és árteret.
Emberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

Emberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

A férfi az utolsó szó jogán elmondta: nagyon sajnálja a történteket, nem csak édesanyját, de mindenkit elveszített, aki az életét meghatározta.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...