KözéletKözgyűlést tartott a vásárhelyi képviselőtestület

2019. december 13., péntek
 
Közgyűlést tartott a vásárhelyi képviselőtestület

Folyószámlahitel, túlmunka meszüntetése, Szikáncson voksolhatnak, hivatalossá vált a pihenőpark elnevezése, új tagjai vannak a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány kuratóriumának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Több határozat született, amelyek közül az egyik a folyószámlahitel felvétele. Mint ismeretes a likviditási gondok áthidalására szolgál, az átmeneti forráshiányt lehet pótolni.

A folyószámlahitelről a közgyűlésen elmondták, a város költségvetését maga az összeg, de kamatok sem terhelik, ugyanakkor a bankkal kötött szerződés lehetőséget biztosít a likviditás kezelésére. Elhangzott, a város kiadási, mint például a bérek rendszeresek, addig a bevételek, azaz a helyiadók 80 százaléka mindössze két hónapban folyik be. Márciusban és szeptemberben hozzávetőleg 1,5 milliárd forint helyiadó-bevételünk van, a többi hónapban 20-60 millió forint közötti összeggel számolnak. Ez behatárolja a mozgásteret, ennek áthidalására jelent megoldást a likvidhitel.

 

A város közgyűlése határozatban mondta ki, hogy a saját cégek vezetői nem végeztethetnek a dolgozóikkal évi 250 órát meghaladó túlmunkát.
A döntés előzménye, hogy a közgyűlés január 16-i rendkívüli ülésén tárgyalta a Munka Törvénykönyvének „rabszolgatörvényként” elhíresült módosítását. A polgármester javasolta a közgyűlésnek, hogy a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cégek számára tiltsa meg az évi 250 órát meghaladó túlóra alkalmazását, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeret bevezetését. A közgyűlés akkor úgy döntött, hogy meg kell kérdezni az érintett cégek munkavállalóit a döntés meghozatala előtt. A tájékoztatón megjelent dolgozók szinte egyöntetűen nemet mondtak. A határozatot most hozták meg.

 

Szó volt arról, hogyan válasszák ki Szikáncs részönkormányzatának tagjait. Az elnök csak települési képviselő lehet, ez a személy a polgármester javaslata alapján Gyöngyösi Ferenc, egyik tagja Benkő Zsolt lesz. Benkő Zsolt emlékeztette a jelenlévőket: 2005-ben a szikáncsiak népszavazáson amellett álltak ki, hogy nem válnak le Hódmezővásárhelyről, de szeretnének némi önállóságot. A közeljövőben a helyiek szavazhatnak majd a részönkormányzat összetételéről.

 

A Hódtói Pihenőpark nevet viselheti az egykori Kossuth középiskola helyén létesült park. Augusztusban kérdőíven szavazhattak a lakosok. A válaszadó helyi polgárok 53 százaléka Hódtói Pihenőparknak nevezné el a parkot. A hely népszerű lett a helyiek körében, nyár végére a büfé üzemeltetésére is sikerült vállalkozót találni.

 

Márki-Zay Péter polgármester elmondta, az iskola tiszteletére egy emlékhelyet szeretne az önkormányzat létrehozni a parkban.

 

Visszahívták a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány kuratóriumának tagjait, egyúttal új tagok személyéről szavaztak. Ez társadalmi munka, a tagok javadalmazás nélkül végzik a feladatot. Eddig Horváth Zoltán, Antal István, Ormos Ferenc, Áncsán István, Soós Gábor, Vinnai István, Hegedűs Zoltán, Elek András. A tagság összetétele a tegnapi javaslat szerint ettől kezdve Horváth Zoltán, Elek András, Baranyai Antal, Mucsi Tamás, Kecskés Ákos, Petróczki Ádám, Otlokán Mihály, Szőllősi Gábor.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Legendák és hiedelmek

Legendák és hiedelmek

December 13-a Szent Lúcia keresztény vértanú ünnepe. Magát Luca nevét is szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni.
Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Közleményük szerint közös értékek és stratégia mentén, de nem lehet még tudni, milyen tartalommal és milyen formában működne együtt a tíz városvezető.
Itt a nagyszülői GYED

Itt a nagyszülői GYED

A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka.
A családfakutatás rejtelmei

A családfakutatás rejtelmei

A vásárhelyi Levéltárban maximális létszámmal december 4-én elindult az első családfakutató kurzus, amely a Magyar Nemzeti Levéltár HETEDÍZIGLEN programjának része.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.