SportKözelharc a vízben

2015. július 25., szombat
 
Közelharc a vízben

A kazanyi vizes vb első versenynapján az úszóversenyeken, hosszútávúszásban (nyílt vízi úszás) Risztov Évának és Olasz Annának szurkolhattunk először – öt kilométeren álltak rajthoz.

 

 

 

 

Risztov Éva a 12., Olasz Anna pedig a 13. helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyszámában. A magyar versenyző szerint nincsenek a helyzet magaslatán a bírók. Risztov Éva jó tapasztalatnak nevezte az 5 km-es versenyt, de voltak aggasztó jelei, hogy a bírók nem figyelik eléggé a versenyzőket. A magyar klasszis szerint ennek a fair play-hez semmi köze. 

 

"A bírók lehetnének kicsit figyelmesebbek is, mert egészen elképesztő dolgok mennek olykor a vízben, aminek semmi köze sincs a fair play-hez. A hajrában úgy visszarántottak, hogy csak néztem, és még ketten elmentek mellettem közben..." – jelentette ki Risztov.

 

"Ugyanaz az orosz lány szállt rám, aki Kiss Nikit is ütötte-verte az Európa-bajnokságon... Úgy látszik, kipécézte magának a magyarokat" – mondta Olasz Anna. "Egyszer kisikoltottam a bíróra, hogy nézzen már oda, de elfordította a fejét... Mindegy, bemelegítésnek jó volt, a tíz kilométer remélem sokkal jobb lesz, meg aztán sokan vannak, akik csak erre a számra koncentrálnak, ez látszott is" – tette hozzá.

Gellért Gábor szövetségi kapitány mindezt azzal egészítette ki, hogy "itt sűrűbb a mezőny, nagyobb a közelharc, mert az öt kilométert még mindenki bírja, egy sprint az egész – két nap múlva azért más lesz". Hozzáfűzte, hogy a 2013-as vb-n, Barcelonában is ugyanígy kezdődött, "aztán tízben volt mindkét lány tíz kilométeren, alapvetően most is ez a cél".

 

Olvassa el ezt is!

Egy Földhöz hasonló bolygót találtak

Egy Földhöz hasonló bolygót találtak

Szenzációs, ijesztő, és egyben inspiráló! Egy Földhöz hasonló bolygót fedezett fel a Naprendszeren kívül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópja.
Ponthatárok meglepetésekkel

Ponthatárok meglepetésekkel

A felvi.hu listája szerint is csak egyetlen szak indul a BKF hódmezővásárhelyi kihelyezett tagozatán. A Mezőgazdasági Karon két szak és hat felsőoktatási szakképzés indul.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.