Kultúra, oktatásKötöttségek nélkül

2014. február 6., csütörtök
 
Kötöttségek nélkül

A Pannon 2014 című tárlatot Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg január 19-én Budapesten a Duna Palotában.

 

 

 

 

 

Pannonhalmi Zsuzsa több csoportos kiállítást szervezett már, de mostani tárlatának anyagát maga állította össze. "Végre nem kellett egyensúlyoznom a művészek érdekei között, hanem szabadon játszhattam és azt válogathattam be a kiállításba, amit csak akartam" - fogalmazott a művész.

 

A Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész kiállításán látható az ősi magyar motívumokat felvonultató Szarvas-oltár, több rajz, köztük például a budapesti állatkert Oroszlános kútjának kis oroszlánjairól készült munkái, valamint különféle használati tárgyak, például dobozok és vázák, illetve csillagplasztikák

Február 8-án, szombaton délután 4 órától Pannonhalmi Zsuzsa rendhagyó tárlatvezetésre invitálja a közönséget. Megismerhetjük a tárgyak keletkezésének történetét, betekintést kaphatunk a művész gondolatvilágába, valamint Sulyok Gabriella grafikusművész - operatőr filmjein keresztül a keramikusművész nagyobb építészeti munkáit is részleteiben láthatjuk.

Mint ismeretes Pannonhalmi Zsuzsa Hódmezővásárhelyen 1998-ban hozta létre a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot. Évek óta országos és nemzetközi hírnévre tettek szert a vezetése alatt működő Nagy Sándor utcai egykori iskolából kialakított Nemzetközi Kerámiaközpont kurzusai, alkotó táborai és kiállításai. Idén a Magyar Kultúra Napja hódmezővásárhelyi programsorozat részeként január 26-án a Tornyai János Múzeumban Vásárhelyi Kerámia Szimpózium 1998-2013 címmel nyílt, az elmúlt 15 évben a hazai és külföldi alkotók műveiből összeállított kiállítás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Régi fényében a szerb ortodox templom

Régi fényében a szerb ortodox templom

Február 13-tól teljes pompájában ismét látható a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztáza. Ma délelőtt elkezdték a restaurált ikonok visszahelyezését. Képekkel!
Mennyit tévéztünk 2013-ban?

Mennyit tévéztünk 2013-ban?

Néhány meglepő számadat: 47 magyar csatorna 2013-ban összesen 3 és fél évnyi reklámot sugárzott.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.