KözéletKörnyezeti Információs Központ nyílik a Hódmezővásárhelyen.

2013. június 6., csütörtök
 
Környezeti Információs Központ nyílik a Hódmezővásárhelyen.

A környezetvédelmet és a fenntarthatóságot képviselő intézmény, a Környezeti Információs Központ július elején nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, de június 11-én programmal várják az érdeklődőket.

 

 

 


A 139 millió forint összköltségű és 95 százalékban az Európai Unió által támogatott projektben, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház L épületének emeleti része került felújításra, új bejárat építésével, melyben felvonót és új lépcsősort építettek. Az emeleti részen tréning szoba, műhelyszoba, környezeti szakember irodája, szerver szoba, informatikus iroda került kialakításra.

 

Az építési munkákon túl a pályázat keretében bútorok, informatikai eszközök, környezetvédelmi témájú szakkönyvek, illetve olyan, a Központban megvalósuló környezetvédelmi témájú szemléletformáló előadások, bemutatók megtartásának szemléltetésére szolgáló tárgyakat is beszereztek.

A pályázat célja, hogy Hódmezővásárhely lakossága számára modern, elérhető Környezeti Információs Központ épüljön, ahol környezetvédelmi témájú előadásokat tartanak, lehet könyvek kölcsönözni, folyóiratokat olvasni, az informatikai kabinetben internetezni

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Baracskay Angéla: És azt mondtam már milyen egyszerű? Egy valamire kell csak odafigyelni, hogy a tészta hideg legyen! Pikk-pakk kész! Szó szerint!
Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

A KLIK helyett Nemzetgazdasági Minisztérium. Kisebb a veszteség a hibás döntések beismerésével, mint ha a helyzet megoldásával várna a kormány.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.