SportKoreába hívták előadást tartani

2014. augusztus 30., szombat
 
Koreába hívták előadást tartani

Bán Sándor, a Magyar Úszószövetség vezetésének javaslata alapján, a FINA küldötteként augusztus 19. és 25. között Dél-Koreában előadásokat és bemutató foglalkozásokat tartott 18 ország sportvezetőjének és edzőjének egy ENSZ program keretében.

 

 

 

A nemzetközileg is jól ismert szakedző, a hódmezővásárhelyi úszósport doyenje, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, ennek a programnak az egyik támogatója a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA. A Right To Play elnevezésű programban 18 országból 2-2 fő volt tagja a hallgatói csapatnak. Tagjai a világ minden tájáról érkeztek, Kanadától Ausztráliáig, illetve Kelet-Ázsia országaiból.

 

Az előadások helyszíne - nem véletlenül -  Gwangju volt, amely 2015-ben az Universiádénak ad otthont. Illetve 2019-ben pedig itt lesz az Úszó Világbajnokság.

A vásárhelyi szakedző elmondta, az elméleti foglalkozások a Honam Egyetemen, míg a gyakorlati bemutatók az Olimpiai Központ uszodájában voltak. Egy kicsit hasonlított a Tatai Edzőtáborra. tette hozzá.

Bán Sándor, kérdésünkre elmondta, az előadása három témáról szólt:  Az úszásoktatás előkészítése vízhez szoktató játékokkal, kis versenyekkel. Ezt követően a téma a rávezető és technikajavító gyakorlatok jelentősége és az úszás és a rehabilitáció kapcsolata volt. Az előadást bemutató foglalkozás követte, amit nagyon élveztek az igen kevés úszástudással rendelkező hallgatók, akik az előadást nagyon pozitívan fogadták és a végén kevesellték az úszásra fordítható időkeretet.

 

(Itt jegyezzük meg, Bán Sándor, Risztov Éva úszókarrierjének kulcsembere a vásárhelyi uszodában ma is fáradhatatlanul edzi az ifjú úszóreménységeket, sőt tavaly ősztől kiemelt régiós úszó utánpótlás központ lett Hódmezővásárhely, amelyhez Bács Kiskun, Békés és Csongrád megye 10 városa tartozik, 30 kiválasztott ifjú sportolóval. A vásárhelyi központ szakmai vezetőjének pedig Bán Sándort nevezték ki.)

 

Bán Sándor a koreai szakmai úttal kapcsolatban még elmondta, az előadás után a hallgatóktól hálájuk jeléül, kapott ajándékba egy általuk dedikált "Youth Leadership Project" plakátot, amit kitett az edzői iroda falára, szép emlékként.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Új fenntartója lesz a három vásárhelyi szakképző iskolának

Új fenntartója lesz a három vásárhelyi szakképző iskolának

Az  Eötvös József, Corvin Mátyás és Kalmár Zsigmond szakképző iskoláknak 2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a fenntartója.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.