Kék hírekKommandósok fogták el a vásárhelyi rablót

2014. február 20., csütörtök
 
Kommandósok fogták el a vásárhelyi rablót

Két idős nőt támadott meg az esti órákban. A 23 éves férfi  ellen rablás bűntettének minősített esete miatt indult büntetőeljárás.

 

 

 

 

Két 83 éves asszonyt rabolt ki egy férfi Hódmezővásárhelyen. Az első bűncselekmény 2014. január 4-én 17 óra 45 perckor történt a Hóvirág utcában. A gyanúsított kitépte a sértett kezéből a táskáját, majd a benne lévő igazolványokkal és készpénzzel együtt elszaladt. A nő a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

Másodszor január 20-án 18 óra 10 perckor Hódmezővásárhelyen, a Móricz Zsigmond utcában hátulról támadott meg egy idős asszonyt. A táskáját akarta megszerezni, de nem sikerült.

 

Megírtuk, a rendőrség percekkel az eset után a környéket lezárta, majd nem sokkal később szagminta alapján egy nyomkövető kutyát is bevetettek, de akkor nem jártak sikerrel.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói az aprólékos adatgyűjtés eredményeként megállapították a támadó személyazonosságát. A  vásárhelyi rendőrök felkérésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság speciális támogató egysége február 19-én hajnalban otthonában elfogta és előállította K. Andrást.

Mivel a 23 éves férfi a bűncselekményt idős emberek sérelmére követte el, ezért vele szemben rablás bűntettének minősített esete miatt indult büntetőeljárás.

A gyanúsított részben beismerő vallomást tett. Kihallgatását követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezték az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben korábban kitűzött félmillió forint nyomravezetői díjat visszavonta.

Helyszínelés a tetthelyeken:

 
 
Forrás: police.hu - VH
 

Olvassa el ezt is!

Jogerősen érvénytelenítettek egy autóhitel szerződést

Jogerősen érvénytelenítettek egy autóhitel szerződést

Több ezer  - köztük tucatnyi vásárhelyi - adós autóhitel-szerződésére lehet hatással a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete, amelyben érvénytelenített egy szerződést.
Súlyosbították a vásárhelyi férfi büntetését

Súlyosbították a vásárhelyi férfi büntetését

A bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és 5 év 6 hónapra súlyosbította a vásárhelyi férfi büntetését, aki egy borosüveggel majdnem agyonvert egy orvost.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.