Kultúra, oktatásKlímanócskák akcióban

2016. november 14., hétfő
 

Piros ruhában nagy sereg óvodás ülte körbe a sok ajándéknak szánt ruhát, cipőt, játékot. Ők már tudják, mit jelent valaminek az igazi értéke. 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

"A Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák Szabadság téri telephelyén mi is csatlakoztunk az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Ez alkalomhoz illesztettük hozzá az idén átalakult Zöldmanó képzést, amelynek megújult neve Klímanócska képzés" - mondta Bozókiné Szabó Ildikó a Vásárhelyi Híreknek.

 

Az óvoda szakmai vezetője, regionális klímareferens azt is elmondta, az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében egyúttal mint a Magyar Vöröskereszt egyik bázisóvodájaként a gyerekek és a szülők összefogásával használt játékokat, ruhákat, eszközöket gyűjtenek folyamatosan a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt számára.

 

A gyűjtés november 26-áig tart, amely egyben egy belépő is a Klímanócska képzés Családi Napjára, mely november 26-án, 9 órakor kezdődik.

 

„Vöröskeresztes Bázisóvodaként rendkívül fontosnak tartjuk a szociális érzékenyítést, az empátianövelést. A mi kis Klímanócskáink folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül hasznosan, sokrétűen lehet a klímatudatos, környezettudatos szemléletet közvetíteni." - mondta Bozókiné Szabó Ildikó.

 

Tegyük hozzá, látva a vidám, aktív arcokat, nem nehéz ezt a szemléletet tudatosítani az óvodások körében.   

A két program - az Európai Hulladékcsökkentési Hét és a Klímanócska képzés - összekapcsolásával nemcsak a gyerekek, hanem a gyerekeken keresztül sokszor a szülők globális és klímatudatos szemléletmódjának megváltozásáért is sokat tehet.

 

A - képeinken is látható - összegyűjtött ruhákat, játékokat a jövő heti programsorozat egyik napján adják át a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatójának, Sasvári Krisztinának.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

800 ezer emberről gondoskodik a szociális szféra

800 ezer emberről gondoskodik a szociális szféra

A kormány igyekszik folyamatosan javítani az ágazat munkavállalóinak helyzetét, mondta Czibere Károly  államtitkár Hódmezővásárhelyen.
A vásárhelyi szakácsképzés hírét is elvitte a tengerentúlra

A vásárhelyi szakácsképzés hírét is elvitte a tengerentúlra

Costa Ricára költözött az egykori corvinos diák, az egyik legismertebb magyar szakács Magas szintű gasztronómiai elképzeléseit egy ottani étteremláncnál kamatoztatja majd
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.