KözéletKitüntetésekről, elimerésekről határozott a Vásárhelyi Közgyűlés

2024. július 3., szerda
 
Kitüntetésekről, elimerésekről határozott a Vásárhelyi Közgyűlés

A napokban Hódmezővásárhely Közszolgálatáért kitüntetést adtak át, valamint Hódmezővásárhely Egészségügyéért elismerést öten kaptak idén.

 

 

 

 

 

 

 

Idén a Hódmezővásárhely Közszolgálatáért kitüntetést Alácsi Mária nyugalmazott köztisztviselőnek adományozta a Közgyűlés.

Az érettségi után azonnal megkezdte a munkát a Városi Tanács Műszaki Osztályán (később Műszaki Iroda) és 45 év munkaviszony után innen is ment nyugdíjba.

Munkája mindig precíz, pontos volt, emberileg empatikus, segítőkész, tisztelettudó. Feladatait a legjobb tudásával, és a legnagyobb szakmai alázattal végezte.

Levezette mindkét Kishomok közművesítését (ivóvíz, gáz, villany), mintegy 90-100 tanyát érintve a tanyák villamosítását, és Vásárhely gáz ellátását 80-90 km hosszúságban.

 

A Közgyűlés határozata alapján Hódmezővásárhely Egészségügyéért elismerésben részesül Dr. Berényi Károly csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos, címzetes főorvos.

Dr. Berényi Károly Hódmezővásárhelyen született. Nős, 4 gyermek édesapja.  A Szegedi Orvostudományi Egyetemen 1979-ben általános orvosi diplomát szerzett Csecsemő és Gyermekgyógyászatból 1984 -ben szakvizsgázott.

Kórházi orvosgyakornoki éveit a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban töltötte. 

Hazai és külföldi konferenciákon megtartott szakmai előadásainak, hazai szakfolyóiratokban közölt publikációinak száma 26.

1986–tól közalkalmazottként, majd 1995-től egyéni vállalkozóként, illetve 1997-től társas vállalkozóként városi házi gyermekorvosi praxist vezet Hódmezővásárhelyen. (Ez az ország 10 legnagyobb lélekszámú gyermekpraxisának egyike).

1997-ben magánalapítványként létrehozta a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítványt, amely közhasznú minősítéssel kistérségi feladatokat lát el.

1997-től 2010-ig a keresztelő Szent Jánosról elnevezett, ispotályos Johannita Lovagrend Segítő Szolgálatának tagja volt.

A városi önkormányzat egészségügyi bizottságának tagja volt 1998 - 2010 között, e tevékenységéhez köthető a háziorvosok helyi iparűzési adójának átmeneti elengedése - 1999,

az ügyeleti díjak rendezése, a teljes háziorvosi privatizáció helyi alapelveinek kidolgozása, a régióban működő Irányított Betegellátási Rendszer beindítása és működtetésének felügyelete

a „Vásárhely Egészségügyéért Díj” újra-alapítása.

Az újjáalakult Magyar Orvosi Kamara megyei küldöttje 2022 óta. A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének tagja – 1994 óta.

Egy, a város közéletében jelentős szerepet betöltő helyi, civil politikai egyesület, a „Tiszta Lap” Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület elnöke volt 2002 és 2012 között.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése, 2005-ben: „PRO URBE” kitüntetést adományozott, városáért kifejtett tevékenysége elismeréseképpen.

A város közgyűlésében települési képviselőként tevékenykedett 2006 – 2010, majd 2019 - 2024 között. 2019 óta társadalmi megbízatású alpolgármestere szülővárosának.

 

 

Hódmezővásárhely Egészségügyéért elismerést kapott Dr. Dányi Ilona üzemorvos és háziorvos szakorvos.

1957. szeptember 6-án született Makón, lelkészcsalád második gyermekeként. Már kiskorától fogva átélte a másokon való segítés örömét. Az általános iskolát Hódmezővásárhelyen végezte, középiskolai tanulmányait a Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatta. Érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetemre nyert felvételt, 1981-ben szerzett orvosi diplomát. Néhány éves kórházi, belgyógyászati munka után, 1985. május 1. óta körzeti orvosként kezdett dolgozni a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. Majd jöttek a szakvizsgák: általános orvostan 1989-ben, üzemorvostan 1999-ben. Állandó motivációja a segíteni akarás, melyben örök példaképe, édesapja emléke erősíti.

 

 

Hódmezővásárhely Egészségügyéért díjban részesül Dr. Mónus Ildikó háziorvos, belgyógyászat szakorvos, üzemorvos szakorvos.

 

Hódmezővásárhelyen született. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. Első munkahelye a szentesi kórház belgyógyászati osztályán volt, rövid időn belül átkerült az onkológiai terápiával foglalkozó osztályra és a Vérellátó Állomásra. Ezt követően pedig a vásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára hívták. A férfi belgyógyászat mellett az akkori fertőző osztályon, később a Bel. B. osztályon is dolgozott, majd a Véradó Állomás mellett 1984-től az akkoriban megalakult Művese Állomásra is áthelyezték, ahol 1989. év végéig dolgozott.

 

Később belgyógyászati főorvosi kitüntetést is kapott. 1990 januárjától átszervezés miatt kihelyezték a 2. számú körzetbe, ahol azóta is dolgozik.

 

 

Hódmezővásárhely Egészségügyéért díjban részesül Dr. Szilágyi Mária csecsemő-gyermekgyógyász és iskolaorvostan szakorvos.

 

Orosházán született. A SZOTE Általános Orvosi Karán 1977-ben szerzett diplomát. A végzés után előbb a dombóvári kórház, majd a hódmezővásárhelyi kórház gyermekosztályán dolgozott.

1983-ban felkérést kapott, hogy a városban szervezzék meg az Ifjúság-egészségügyi Szolgálatot. Nem kis nehézség és rengeteg munka árán létrejött a szolgálat, és 1999-ben 4 középiskolában alakítottak ki felszerelt orvosi rendelőket. Sajnos a prevenciót nem támogatták anyagilag, nem volt működési költségük, ezért 1994-ben munkatársaival létrehozták a Hód-Mezői Tinivilág alapítványt az iskolai egészségnevelés finanszírozására.

2001-ben indult először pályázati lehetőség az iskolákban folyó egészségnevelés támogatására. Még ebben az évben 17 iskola egészségfejlesztési pályázatát írta meg. A következő években 120 pedagógus, 10 védőnő, 2 iskolaorvos képzése történt meg.

Pályázatokat nyertek, évente 2x tartottak kortárssegítő képzést káros szenvedélyek és családi életre nevelés témakörben. Ezeken legalább 120 tanuló vett részt. Élménypedagógiai táborokat szerveztek a tizenéves korosztálynak, önismereti képzéseket tartottak az iskolavédőnőkkel együtt. Minden iskolában évente 1x egészségnapokon szűrővizsgálatok, egészséges életmódról szóló előadások voltak és vannak, időnként meghívott előadókkal. Szervezőként aktívan részt vett városi egészségnapokon is.

40 éve iskolaorvos a város közép- és általános iskoláiban. Több hazai és 4 nemzetközi konferencián vett részt a serdülőkorú fiatalok egészségfejlesztésével kapcsolatos előadással. A prevenció a szívügye. Folyamatosan képezi magát.

 

2020-ban elindítottak az iskolákban egy relaxaciós technikát. Több iskolában kaptak és kapnak a gyerekek ilyen kezelést alkalmanként 9-10 kezelővel és 60-70 résztvevővel. Szeretnének segítséget nyújtani ahhoz, hogyan kezeljék a gyerekek a belső feszültséget, a vizsgadrukkot, a megfelelési kényszert és tudatosabban éljék az életüket. Segítséget jelent a módszer a sportteljesítmények fokozásában is. 50 gyermek meg is tanulta a módszert. Mindezt teljesen ingyen végzi az iskolaegészségügyi tevékenység mellett.

 

 

Szintén Hódmezővásárhely Egészségügyéért díjban részesül Ősziné Kis Katalin védőnő. A következő méltatással javasolták díjazását:

1980. augusztus 1-től nyugdíjazásáig Hódmezővásárhelyen szolgálta a gyermekegészségügyet. Munkáját a szó nemes értelmében hivatásnak tekintette. A kezdetekben területi védőnői feladatokat látott el, majd amikor 1993-ban országosan elsők között megalakult Hódmezővásárhelyen az iskolavédőnői szolgálat, váltott erre a területre.

Az oktatási intézményekben a tantestülettel, a szülőkkel és a diákokkal mindig igyekezett partneri kapcsolatot kialakítani. Hosszú évekig volt iskolavédőnő az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskolában és a Klauzál Gábor Általános Iskolában, ahol kiemelt figyelemmel, gondoskodással, empátiával dolgozott, szorosan beépülve az iskola életébe. Munkáját teljes odaadással, szorgalmasan, lelkiismeretesen követendő példaként végezte. Múlhatatlan érdemei vannak az egészségkultúra, a prevenció terjesztésében.

Jelenleg nyugdíjasként segíti Dr. Sebők Mária gyermekorvos munkáját.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győri Sára Pedagógus Életműdíjat kapott

Győri Sára Pedagógus Életműdíjat kapott

A Közgyűlés határozata alapján munkássága elismeréseként részesült a díjban, amelyet a Városháza dísztermében adtak át..
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Nemzetközi elismerésben részesült Bozókiné Szabó Ildikó

Nemzetközi elismerésben részesült Bozókiné Szabó Ildikó

Marseille-ben június 18-án az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) díjazta a 2023-as kampány legkiemelkedőbb akcióit.

Emlékezés a zenész fotográfusra

Emlékezés a zenész fotográfusra

A Lusztig-műteremben készült családi-, portré-, csoport- és tablóképekből válogató tárlat tekinthető meg a Tornyai múzeum földszinti termeiben.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2 2024. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja Majdnem tragédiával kezdődik a fűtésszezon. A 14 éves fiú szén-monoxid mérgezéssel került kórházba. Tanácsok a fűtési szezon idejére.
 
A vereség ellenére erre a játékra bőven lehet építeni a szezonban
A vereség ellenére erre a játékra bőven lehet építeni a szezonban A Kosársuli két és fél negyeden keresztül vezetett, végül szoros csatában kikapott az egyik bajnokesélyes otthonában.
 
Október 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval
Október 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval A Balaton Busz látja el Hódmezővásárhely tömegközlekedését. Nem volt zökkenőmentes az indulás, sokan lemaradtak a reggeli és délutáni csúcsidőszakban. 
 
Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása
Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása Visszafogadó ünnepségen köszöntötték a hódmezővásárhelyi laktanyába hazatért közel 400 fős KFOR kontingenst.
 
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában A vásárhely vívósport évtizedek óta sikerekkel hallat magáról. A klub célja, hogy minél több gyermekkel kedveltessék meg a vívás különleges világát.
 
Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény
Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény Október 4-én este a Győr ellen sikeresen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata.