KözéletKitüntetések az ünnepi állománygyűlésen

2015. március 14., szombat
 
A 48-as forradalom és szabadságharc eseményeire ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségében.

 

 

 

 

 

Ünnepi beszédében Csontos Róbert őrnagy kiemelte, hogy fontos ezeken az alkalmakon a hőseinkre való emlékezés. Az őrnagy a forradalomban résztvevő és akár az életüket is feláldozó hősök tiszteletére és a szabadságharc emlékének továbbadására is felhívta a figyelmet, mert lényeges az, hogy a következő korok nemzedéke is megértse a forradalom eszméit.

 

A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 5. évfolyamos tanulóinak ünnepi műsora felidézte az 1848. március 15-i eseményeket, a legfontosabb helyszíneket, a forradalom jeles alakjait és az azt követő szabadságharc veszteségeit. Közreműködött az iskola fiúkara és a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara.

Az ünnepi műsort követően Kovács József ezredes, parancsnokhelyettes elismeréseket adott át.

 

Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, Magyarország Honvédelmi Minisztere a „Szolgálati Érdemjel” Ezüst fokozatát adományozta Csontos Róbert őrnagynak. A „Szolgálati Érdemjel” Bronz fokozatát adományozta Koncz Károly főtörzsőrmesternek. (Az elismeréseket március 13-án adták át Budapesten. Erről cikkünk a lap alján!)

 

A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük, valamint eddig végzett eredményes munkájuk elismeréséül az „Altiszti-legénységi Szolgálati Jel” II. fokozatát adományozta 20 év után Beregszászi Attila János, Jurgovszki Emese zászlósoknak, Tejesné Micheli Mariann, Kapusi Zoltán, Baranyi Tibor főtörzsőrmestereknek és Vata László törzsőrmesternek.

 

Az „Altiszti-legénységi Szolgálati Jel” III. fokozatát adományozta 10 év után Veres Krisztián Zsolt főtörzsőrmesternek, Lévai György, Prónai Péter, Mravik Attila Zsolt, Moravszki Mihály törzsőrmestereknek, Ordas Norbert Gyula őrmesternek, Szanka Csaba, Szabó Katalin, Sárközi Gábor, Bugyi Piroska, Czinege György, Kovács Helga, Nagy Attila, Rusz Zoltán, Kiss Tibor Norbert, Kovács Péter Szabolcs, Vass László és Vancsó Zoltán szakaszvezetőknek.

 

 „Honvédségért Oklevelet” adományozott 10 év után Halászi Zita Emília, Kis Mária és Török Anita közalkalmazottaknak.

 

Kapcsolódó cikkünk

Miniszteri kitüntetés

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A nyitva tartás ki van zárva

A nyitva tartás ki van zárva

A vasárnapi zárva tartás mellett, megszűnnek az éjjel-nappali üzletek, ugyanis március 15-től, kiskereskedelmi napokon 6 órától csak 22 óráig lehet vásárolni.
Szakma Sztár 2015 vásárhelyi döntősei

Szakma Sztár 2015 vásárhelyi döntősei

A négy hódmezővásárhelyi szakképzőből 10 szakmában indultak a Szakma Sztár idei versenyén. Négyen bejutottak a budapesti döntőbe.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...