KözéletKitáblázták

2013. november 30., szombat
 
Kitáblázták

A Hódmezővásárhelyi Jobbik irodájának falára erősített táblának kettős üzenete van: fel akarja hívni a figyelmet a trafikmutyira, illetve a hazai sajtószabadságot veszélyeztető tendenciákra.

 

 

 


Erről beszélt Dombi Kiss László a helyi Jobbik elnöke, aki Balog Norbert jobbikos önkormányzati képviselővel november 30-án délelőtt rögtönzött performansz keretében „leplezte le” az iroda külső homlokzatára erősített táblát, amelyen a Nemzeti Dohányboltok látványelemeire épülve egy szélsőséges jobboldali nézetei által elhíresült hírportált népszerűsít.    

 

"Politikai performanszunk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a trafikkoncessziós pályázatok kapcsán helyben és országosan is tapasztalható visszásságokra és anomáliákra. Másodsorban szeretnénk tiltakozni a Fidesz azon törekvése ellen, miszerint a számukra nem tetsző internetes médiatartalmakat kínai mintára kívánják cenzúrázni, tiltani, ezzel véleményünk szerint súlyosan korlátozva a szabad véleménynyilvánítás és információhoz jutás jogát,”- mondta Dombi Kiss László.

Majd arról is beszélt, hogy nem véletlen a látványelemek azonossága, hiszen a nemzeti dohányboltok rendszerének kialakítása Hódmezővásárhely korábbi polgármesteréhez - a Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz - vagyis Lázár Jánoshoz köthető.

Mint mondta, „Állami monopóliummá tették a dohánykereskedelmet, majd azt kellett tapasztalnunk - ellentétben a korábbi fideszes szólamokkal -, hogy nem a gyesről visszatérő anyukákat, munkanélkülieket juttatták munkalehetőséghez, hanem a komoly fideszes kapcsolati tőkével rendelkezők nyertek a pályázatokon. Ez városunkban sem történt másképp."


Dombi Kiss László szerint a tábla üzenete, hogy a Jobbik messzemenően elutasítja a trafikmutyit, mint ahogyan azt is, hogy a monopolhelyzetben lévő és kartellbe tömörült dohánybárók szabják meg a dohánytermékek kiskereskedelmi  árát, melyet már így is az egekbe emeltek.

A Vásárhelyi Hírek kérdésére a helyi Jobbik elnöke elmondta, a tábla ötlete és kihelyezése nem része semmilyen központi kampánynak, tudomása szerint az országban az egyetlen, de talán nem az utolsó.

A „táblakihelyező performansz” helyszíne, vagyis a Jobbik helyi irodájának közvetlen szomszédságában nemrég nyílt egy Nemzeti Dohánybolt.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sok értékes gondolat most nem talált célba

Sok értékes gondolat most nem talált célba

A különösen meghitt est kevesekhez jutott el, mert bár Vásárhelyen több helyen meghirdetették, éppen azok nem jöttek el, akikhez a roma származású Seress testvérek igazából szólni akartak. Képekkel!
Két tolvaj öt kerékpár

Két tolvaj öt kerékpár

Macska egér harc, amelyben az utóbbi időben a rendőrség beerősített. Néhány napon belül újabb tolvajokat kaptak el és velük együtt lopott kerékpárokat találtak, amelyeknek keresik a gazdáját. Képekkel!
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.