Kultúra, oktatásKistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál 2015

2015. december 14., hétfő
 
Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál 2015

Hódmezővásárhelyen három évtized óta minden évben megrendezik Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált. Az időközben Vásárhely vonzáskörzetét is „mozgósító” Ki? Mit? Tud? kerek évfordulója azt is jelzi, továbbra is van igény az ilyen fesztiválokra. Ezt a számok is jelzik: idén is közel háromszázan jelentkeztek.

 

 

 

 

December 12-én délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartották a döntőt, amelyen Ábrahám Anikó, táncpedagógus, Berei Erzsébet, nyugalmazott iskolaigazgató, Monoki Mariann, középiskolai tanár, drámapedagógus és Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója választotta ki a nyertes produkciókat.

Utalvány formájában 380 ezer forint összegű díjat osztottak ki 21 nyertes között.

 

Díjazottak:

 

POLGÁRMESTERI HIVATAL 2 DÍJ

CSOPORTOS FŐDÍJ                                        Árendás Néptáncegyüttes férfikara

 

EGYÉNI FŐDÍJ                                                Fekete Zsóka

 

BFMK CSOPORTOS DÍJAI: 

KIEMELT NAGYDÍJ                                        

                                                                              Százszorszép Néptáncegyüttes Tüdölle csoport

 

NAGYDÍJ                                                        

                                                                          Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió Moderntánc tagozat

KÜLÖNDÍJ                                                                                                                       

                                                                          Aranykalász  Népdalkör

 

                                                                       Classicon KTSE Senior Bot mini

 

                                                                       Bárdosi István- Bárdosi Istvánné

 

                                                                       BFMK Bóbita néptánc csoport

 

ZSŰRIDÍJ                                                        Pántlika Tánccsoport

 

DÍJAZOTT                                                      

                                                                       BFMK Kiscsillag néptánc csoport

 

                                                                       Belvárosi Olvasókör Népdalköre

 

                                                                        Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió Gyermek csoport

 

                                                                       Százszorszép Néptáncegyüttes Ficergők csoport

 

                                                                        Pető Szilvia és Tisza Beáta

 

BFMK EGYÉNI DÍJAI.

 

KIEMELT NAGYDÍJ                                         Szabó Kornél

NAGYDÍJ                                                        

                                                                       Várkonyi Kamilla

KÜLÖNDÍJ                                                     

                                                                       Ancsányi Ivett

 

ZSŰRIDÍJ                                                       

                                                                       Terjék Adrián

 

                                                                       Szirmai Nikodémusz

 

 

DÍJAZOTT                                                      

                                                                       Otrosinka Richárd

 

                                                                       Nyíri Rebeka

 

 

Olvassa el ezt is!

Idegenben győzött a Kosársuli

Idegenben győzött a Kosársuli

Megszerezte negyedik sikerét a bajnokságban a Vásárhelyi Kosársuli. 15 pontos hátrányból fordítva, fantasztikus végjátékkal szerezték meg első idegenbeli sikerüket. 
A Magyar Atlétikai Szövetség elismerése

A Magyar Atlétikai Szövetség elismerése

December 11-én a nemzetközi eseményeken sikeresen szerepelt Szűcs Noémi és edzője Héjja Antal a szövetség által adományozott díjat kapott.

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.