GazdaságKisebb infláció kisebb nyugdíjemelés?

2013. július 20., szombat
 
Kisebb infláció kisebb nyugdíjemelés?

Az idei 5,2 százalék után jövőre 2,8 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis közzétette a 2014. évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges feltételekről és az érvényesítendő követelményekről szóló tájékoztatót, amelyből kiderül: az tárca jövőre 2,8 százalékos átlagos inflációval számol.

 

 

 

A nyugellátások, a rokkantsági, rehabilitációs ellátások és a járadékok emelésénél a 2014. évre tervezett fogyasztói árnövekedéssel kell számolniuk a költségvetési intézményeknek, tudta meg a Világgazdaság.

 

Meg kellene vizsgálni, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár ára mekkora mértékben emelkedik, ez a mutató ugyanis nem kizárt, hogy nagyobb lesz, mint amit a teljes kosárra valószínűsítenek – emelte ki Némethné Jankovics Györgyi. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke nehezményezte, hogy a kormány az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem egyeztetett a nyugdíjasokkal. Az Idősügyi Tanács ugyan még létezik, de a korábbi 8 helyett már csak egy – kisebb – nyugdíjas szervezet vesz benne részt. Márpedig egy szervezetnek, amely 130 ezer nyugdíjas érdekeit képviseli, nem a sajtóból kellene értesülnie arról, hogy milyen mértékű nyugdíjemelést tervez a kormány – szögezte le Némethné Jankovics Györgyi.

 

A közszférában az NGM tájékoztatója szerint csak a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bére emelkedik, a korábbi bejelentésekkel összhangban. A köztisztviselői és kormánytisztviselői illetményalap 2013 után 2014-ben sem emelkedik, marad 38 650 forint; a maximálisan adható éves kafetériakeret 2014-ben 200 ezer forint lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Digitális átállásra készül a Vásárhelyi Városi Televízió

Digitális átállásra készül a Vásárhelyi Városi Televízió

A Vásárhelyi Televízió július 17-től augusztus 14-ig nyári leállást tart.  Augusztus közepéig sor kerül a digitális átállásra, amennyiben ez idő alatt sikerül az eszközöket beszerezni.
15 éve oldódott meg az 1918 július 16-i tragédia rejtélye

15 éve oldódott meg az 1918 július 16-i tragédia rejtélye

A zárt térben fojtogató puskaporszag és füst miatt kinyitották az ablakokat, a három lány sikoltozva felült a padlón heverő véres testek között.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.