GazdaságKiírták a Vásárhely-Szeged tram train tendert

2017. június 27., kedd
 
Kiírták a Vásárhely-Szeged tram train tendert

Június 27-én a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kiírta a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő villamosvasút kiépítéséről szóló tendert, pontosabban a Szeged – Hódmezővásárhely vonalszakasz nagyvasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátására - olvasható a TED- közbeszerzési hirdetményben.

 

 

 

 

 

 

A tram train beruházással kapcsolatban május 26-án, a Modern Városok Program utolsó állomásaként Hódmezővásárhelyen Orbán Viktor azt mondta, hogy a vonalat meg kell hosszabbítani Szabadkáig. Utóbbi egyes vélemények szerint azt jelentette, hogy a fejlesztést hosszú időre „ad acta teszik”, mivel már a Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakasz megvalósításánál is felmerültek problémák.

 

Mint arról írtunk (ITT olvashatja!) a tram-train rendszerben használható szerelvények beszerzése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne, ezért Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás leállítását szorgalmazta.

A most megjelent kiírás csak a két város közötti szakaszra vonatkozik: többek között összesen 30 vágánykilométer megépítésére és a kijelölt szakaszokon második vágánnyal bővítésére, 29 csoport kitérő beépítése, vagy cseréje: Szeged-Rókus elágazás, Baktó elágazás, Algyő állomást, Sártó elágazás, Kopáncs forgalmi kitérő állomás, Hódmezővásárhely-Népkert állomás. A tenderben az Algyői híd felújítása is szerepel. A tenderben például többek között feladat lesz az állomások világításának korszerűsítése, integrált vasúti távközlési rendszer, korszerű utastájékoztató berendezések létesítése, esélyegyenlőséget biztosító magas peron építése a népkerti és az algyői állomáson.

 

A most kiírt tender bontása 2017. augusztus 8-án lesz.

 

Kapcsolódó cikkünk a hódmezővásárhelyi állomásokról:

 

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tömegsírt találtak Kopáncsnál

Tömegsírt találtak Kopáncsnál

A rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványok az oszlás különböző fázisaiban egy időben lettek eltemetve. 
Egy egészséges megoldás

Egy egészséges megoldás

Sok vásárhelyiben a csapvízzel kapcsolatban az ivóvízminőség-javító program munkálatai után is maradtak kétségek. Találtunk egy remek alternatívát.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...